Fontos dátumok
JANUÁR - BOLDOGASSZONY HAVA - TÉLHÓ - FERGETEG HAVA
A tőzsgyökeres itáliai isten, Janus után nyerte nevét, akit a szerencsés kezdet isteneként tiszteltek. A hívők újévkor kalácsot tettek Janus oltárára, e napon kerültek minden veszekedést s kölcsönösen jót kívántak egymásnak. Csak Kr. e. 153-tól kezdve lett január az év kezdete, azelőtt a tizenegyedik hónapnak számított. E hónapban a Nap a Vízöntő jegyébe lép.
Január 1.
ÚJÉV
SZŰZ MÁRIA, ISTEN ANYJA
PETŐFI SÁNDOR SZÜLETÉSNAPJA - 1823
A BÉKE VILÁGNAPJA
A BUDAPEST-BÉCS KÖZÖTTI TÁVBESZÉLŐ VONAL ÁTADÁSA - 1891
A HUNGAROCAMION NEMZETKÖZI AUTÓKÖZLEKEDÉSI VÁLLALAT MEGALAKULÁSA - 1966
AZ ELSŐ MAGYAR NYELVŰ TUDOMÁNYOS FOLYÓIRAT, A TUDOMÁNYOS GYŰJTEMÉNY MEGJELENÉSE - 1817
A RUSZKABÁNYAI VASKOHÓ ÜZEMBE HELYEZÉSE - 1867
A BUDAPESTI BAL PARTI KÖRVASÚT MEGNYITÁSA - 1892
A FŐVÁROSI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT ÉLETBE LÉPÉSE - 1894
A KISKUNSÁGI NEMZETI PARK MEGALAPÍTÁSA - 1975
A BUDAPESTI HELYI ÉRDEKŰ VASUTAK RT MŰKÖDÉSÉNEK MEGKEZDÉSE - 1890
OKOLICSÁNYI FERENC SZÜLETÉSNAPJA - 1894
ALBERT FERENC SZÜLETÉSNAPJA - 1811
ORTVAY RUDOLF SZÜLETÉSNAPJA - 1885
PASQUICH JÁNOS SZÜLETÉSNAPJA - 1754
Január 2.
JÉZUS NEVENAPJA
SZENT SZANISZLÓ
NAGY SZENT VAZUL ÉS NAZIANZI SZENT GERGELY
DECSY SÁMUEL SZÜLETÉSNAPJA - 1742
KORBULY JÁNOS SZÜLETÉSNAPJA - 1893
Január 3.
SZENT GENOVÉVA
NEMES NAGY ÁGNES SZÜLETÉSNAPJA - 1922
A MAGYARHONI FÖLDTANI TÁRSASÁG MEGALAPÍTÁSA - 1848
AZ ELSŐ MAGASLÉGKÖR-KUTATÓ BALLON FELBOCSÁTÁSA - 1913
LAÁB GÁSPÁR SZÜLETÉSNAPJA - 1747
Január 4.
BEER FRIGYES VILMOS SZÜLETÉSNAPJA - 1691
SÜMEGHY JÓZSEF SZÜLETÉSNAPJA - 1892
LENGYEL BÉLA SZÜLETÉSNAPJA - 1844
BENKŐ FERENC SZÜLETÉSNAPJA - 1745
CHYZER KORNÉL SZÜLETÉSNAPJA - 1836
APÁTHY ISTVÁN SZÜLETÉSNAPJA - 1863
Január 5.
OSZLOPOS SZENT SIMEON
IFJ. LÓCZY LAJOS SZÜLETÉSNAPJA - 1891
SZARVASY IMRE SZÜLETÉSNAPJA - 1872
ALEXITS GYÖRGY SZÜLETÉSNAPJA - 1899
Január 6.
VÍZKERESZT
január - Vízkereszttől hamvazószerdáig FARSANG
A SZENT KORONA HAZAÉRKEZÉSE
január 6-13. közé eső vasárnapon
A TORDAI ORSZÁGGYŰLÉS EMLÉKE
PETZVAL JÓZSEF SZÜLETÉSNAPJA - 1807
ENDRESZ GYÖRGY SZÜLETÉSNAPJA - 1893
Január 7.
VARGA ELEMÉR SZÜLETÉSNAPJA - 1921
HORVÁTH LÁSZLÓ SZÜLETÉSNAPJA - 1921
HORVÁTH JÓZSEF SZÜLETÉSNAPJA - 1891
KOCH ANTAL SZÜLETÉSNAPJA - 1843
Január 8.
SZENT ERHARD
KORDA DEZSŐ SZÜLETÉSNAPJA - 1864
SZILAS A. PÁL SZÜLETÉSNAPJA - 1921
FÉNYI GYULA SZÜLETÉSNAPJA - 1845
MAGYARY-KOSSA GYULA SZÜLETÉSNAPJA - 1865
BODOR ANTAL SZÜLETÉSNAPJA - 1875
Január 9.
KNAPP OSZKÁR SZÜLETÉSNAPJA - 1892
BRÓZIK KÁROLY SZÜLETÉSNAPJA - 1849
JUNGFER GYULA SZÜLETÉSNAPJA - 1841
Január 10.
A HORTOBÁGYI NEMZETI PARK MEGALAPÍTÁSA - 1973
MAGYAR GÁBOR SZÜLETÉSNAPJA - 1842
GRUZL FERENC SZÜLETÉSNAPJA - 1897
MAGYARI ENDRE SZÜLETÉSNAPJA - 1900
OLÁH MIKLÓS SZÜLETÉSNAPJA - 1493
TÖRLEY JÓZSEF SZÜLETÉSNAPJA - 1858
Január 11.
MAGYARORSZÁG LEGELSŐ TAKARÉKPÉNZTÁRA MŰKÖDÉSÉNEK MEGKEZDÉSE - 1840
PRINZ GYULA SZÜLETÉSNAPJA - 1882
AUJESZKY ALADÁR SZÜLETÉSNAPJA - 1869
JEDLIK ÁNYOS ISTVÁN SZÜLETÉSNAPJA - 1800
Január - Vízkereszt utáni vasárnap URUNK MEGKERESZTELÉSE
január 12.
MOLNÁR FERENC SZÜLETÉSNAPJA - 1878
FÁY DÁVID SZÜLETÉSNAPJA - 1721
ARENSTEIN JÓZSEF SZÜLETÉSNAPJA - 1816
ÚJHELYI IMRE SZÜLETÉSNAPJA - 1866
Január 13.
HOLLÁN ERNŐ SZÜLETÉSNAPJA - 1824
STEINSCHNEIDER LILLY SZÜLETÉSNAPJA - 1891
WASS SÁMUEL SZÜLETÉSNAPJA - 1814
Január 14.
SZENT HILÁRIUS
SZENT FÉLIX
Január 15.
REMETE SZENT PÁL
MÁRTONFI JÓZSEF SZÜLETÉSNAPJA - 1746
HERBICH FERENC SZÜLETÉSNAPJA - 1821
Január 16.
SZENT MARCELLUS
MIKSZÁTH KÁLMÁN SZÜLETÉSNAPJA - 1847
Január 17.
REMETE SZENT ANTAL
ALPÁR IGNÁC SZÜLETÉSNAPJA - 1855
Január 18.
ÁRPÁD-HÁZI SZENT MARGIT
SZENT PIROSKA
ÁRPÁD-HÁZI SZENT EIRÉNÉ/PIROSKA
PEST FELSZABADULÁSA - MEGSZÁLLÁSA 1945
Január 19.
MÉSZÖLY MIKLÓS SZÜLETÉSNAPJA - 1921 - EMLÉKNAP
NAGYVÁTHY JÁNOS SZÜLETÉSNAPJA - 1755
KAZINCZY GÁBOR SZÜLETÉSNAPJA - 1889
SZTOCZEK JÓZSEF SZÜLETÉSNAPJA - 1819
FRIESENHOF GERGELY SZÜLETÉSNAPJA - 1840
Január 20.
ESZTERGOMI BOLDOG ÖZSÉB
SZENT SEBESTYÉN
SZENT FÁBIÁN
SZENT MACARIUS
EÖTVÖS LORÁND AKADÉMIAI ELŐTERJESZTÉSE A SÚLYOS ÉS TEHETETLEN TÖMEG ARÁNYOSSÁGÁRA VONATKOZÓ VIZSGÁLATI EREDMÉNYEIVEL KAPCSOLATBAN - 1890
KONKOLY-THEGE MIKLÓS SZÜLETÉSNAPJA - 1842
SZÁM GÉZA SZÜLETÉSNAPJA - 1866
SZEGŐ GÁBOR SZÜLETÉSNAPJA - 1895
VAJDA PÉTER SZÜLETÉSNAPJA - 1808
Január 21.
SZENT ÁGNES
MADÁCH IMRE SZÜLETÉSNAPJA - 1823
Január 21/22.
VÍZÖNTŐ HAVA
Január 22.
SZENT VINCE
BOLDOG BATTHYÁNY-STRATTMANN LÁSZLÓ
A MAGYAR KULTÚRA NAPJA - A HIMNUSZ SZÜLETÉSNAPJA
CSONKA JÁNOS SZÜLETÉSNAPJA - 1852
RIESZ FRIGYES SZÜLETÉSNAPJA - 1880
Január 23.
ALAMIZSNÁS SZENT JÁNOS
MÁRIA ELJEGYZÉSE (MENYEGZŐJE)
POLÁNYI, JOHN CHARLES SZÜLETÉSNAPJA - 1930; KÉMIAI NOBEL-DÍJ: 1986
VALERO JAKAB SZÜLETÉSNAPJA - 1725
MAURER GYULA SZÜLETÉSNAPJA - 1872
KEMPELEN FARKAS SZÜLETÉSNAPJA - 1734
LAJTA BÉLA SZÜLETÉSNAPJA - 1873
Január 24.
SZALÉZI SZENT FERENC
BECKER ÁDÁM SZÜLETÉSNAPJA - 1874
Január 25.
SZENT PÁL APOSTOL MEGTÉRÉSE - �PÁLFORDULÓ�
KRUSPÉR ISTVÁN SZÜLETÉSNAPJA - 1818
DEBRECZENI MÁRTON SZÜLETÉSNAPJA - 1802
Január 26.
SZENT PAULA
NEMZETKÖZI VÁMNAP
TANGL FERENC SZÜLETÉSNAPJA - 1866
Január 27.
A HOLOCAUST NEMZETKÖZI EMLÉKNAPJA
ASCHNER LIPÓT SZÜLETÉSNAPJA - 1872
LUPPIS JÁNOS SZÜLETÉSNAPJA - 1813
Január 28.
AQUINÓI SZENT TAMÁS
ANTOLIK KÁROLY SZÜLETÉSNAPJA - 1843
Január 29.
GEGŐ JÓZSEF ADOLF SZÜLETÉSNAPJA - 1746
Január 30.
A LEPRA ELLENI HARC VILÁGNAPJA
A BUDAI VIGADÓ MEGNYITÁSA - 1900
BATTHYÁNY IGNÁC SZÜLETÉSNAPJA - 1741
BILKEI PAP LAJOS SZÜLETÉSNAPJA - 1894
GÖRGEY ARTÚR SZÜLETÉSNAPJA - 1818
SÁVOLY PÁL SZÜLETÉSNAPJA - 1893
Január 31.
BOSCO SZENT JÁNOS
FEBRUÁR - BÖJTELŐ HAVA - TÉLUTÓ - JÉGBONTÓ HAVA
Nevét a régi latin Februus istentől nyerte , kinek tiszteletére e hó 15-én tartották a dies februatust, az élőkre nézve tisztító, a halottakra nézve pedig engesztelő ünnepségeket; amikor is a Palatinus papjai februummal (szíjjal) verdesték a férjes asszonyokat, mert hitük szerint ez áldást hozott a házasságra. A február eredetileg hiányzott a régi tízhónapos római évből; Numa Pompilius függesztette hozzá. A Nap a Halak jegyébe lép.
február - Vízkereszttől hamvazószerdáig FARSANG
Február 1.
SZENT BRIGITTA
A KÖZTÁRSASÁG NAPJA
A TISZA ÉLŐVILÁGÁNAK EMLÉKNAPJA
A CIVILEK NAPJA MAGYARORSZÁGON
SZÉCHENYI ISTVÁN �KÖZLEKEDÉSRÜL� CÍMŰ MUNKÁJÁNAK (1848) BEMUTATÁSA AZ ORSZÁGGYŰLÉSEN
A HANSÁG-CSATORNA ÉPÍTÉSÉNEK MEGKEZDÉSE - 1894
AZ ERDÉLYI MÚZEUM-EGYESÜLET TUDOMÁNYOS FOLYÓIRATÁNAK MEGJELENÉSE - 1874
ÁRKAY ALADÁR SZÜLETÉSNAPJA - 1868
HAJÓS ALFRÉD SZÜLETÉSNAPJA - 1878
Február 2.
URUNK BEMUTATÁSA - GYERTYASZENTELŐ BOLDOGASSZONY
A SZERZETESEK VILÁGNAPJA
A VIZES ÉLŐHELYEK NAPJA
PASZLAVSZKY JÓSZEF SZÜLETÉSNAPJA - 1846
LÁNCZOS KORNÉL SZÜLETÉSNAPJA - 1893
Február 3.
3.- március 12. Balázsjárás, Gergelyjárás
SZENT BALÁZS
CSÓKÁS FERENC SZÜLETÉSNAPJA - 1824
FOERK ERNŐ SZÜLETÉSNAPJA - 1868
GALAMB JÓZSEF SZÜLETÉSNAPJA - 1881
KITAIBEL PÁL SZÜLETÉSNAPJA - 1757
Február 4.
SZENT VERONIKA
RÁKELLENES VILÁGNAP
A MAGYAR TECHNIKAI EGYESÜLET MEGALAKULÁSA - 1866
ÉHIK GYULA SZÜLETÉSNAPJA - 1891
PETSCHACHER GUSZTÁV SZÜLETÉSNAPJA - 1844
Farsang három utolsó vasárnapja BÖJTELŐ
HÚSHAGYÓ KEDD - A FARSANGI IDŐ ZÁRÓ NAPJA
HAMVAZÓSZERDA - A NAGYBÖJTI IDŐ KEZDETE
KÖVÉRCSÜTÖRTÖK
Hamvazószerdától húsvétig NAGYBÖJT
Február 5.
SZENT ÁGOTA
SZATALA ÖDÖN SZÜLETÉSNAPJA - 1889
ANDRÁSSY GYÖRGY SZÜLETÉSNAPJA - 1797
Február 6.
SZENT DOROTTYA
MIKI SZENT PÁL ÉS VÉRTANÚTÁRSAI
A MAGYAR RÁDIÓTECHNIKAI FEGYVERNEM NAPJA
BAY ZOLTÁN SIKERES HOLD-RADAR KÍSÉRLETE - 1946
PROSZT JÁNOS SZÜLETÉSNAPJA - 1892
FRIVALDSZKY IMRE SZÜLETÉSNAPJA - 1799
MILLER ALBERT SZÜLETÉSNAPJA - 1818
Február 7.
A MAGYAR FÖLDTANI TÁRSULAT HIDROLÓGIAI SZAKOSZTÁLYÁNAK MEGALAKULÁSA - 1917
FARKASDY ZOLTÁN SZÜLETÉSNAPJA - 1923
Február 8.
KORACH MÓR SZÜLETÉSNAPJA - 1888
VARGA JÓZSEF SZÜLETÉSNAPJA - 1891
Február 9.
SZENT APOLLÓNIA
A II. MAGYAR HADSEREG PUSZTULÁSÁNAK EMLÉKNAPJA - �A VORONYEZSI KATASZTRÓFA� - 1943
BITTERA GYULA SZÜLETÉSNAPJA - 1893
BOLYAI FARKAS SZÜLETÉSNAPJA - 1775
FEJÉR LIPÓT SZÜLETÉSNAPJA - 1880
JÁRMAY GUSZTÁV SZÜLETÉSNAPJA - 1816
KABDEBO GYULA SZÜLETÉSNAPJA - 1874
Február 10.
SZENT SKOLASZTIKA
BATTHYÁNY LAJOS SZÜLETÉSNAPJA - 1807
BERNÁTSKY JENŐ SZÜLETÉSNAPJA - 1873
CSIZMADIA ERNŐ SZÜLETÉSNAPJA - 1924
TŐRY KÁLMÁN SZÜLETÉSNAPJA - 1891
Február 11.
A BETEGEK VILÁGNAPJA
SZILÁRD LEÓ SZÜLETÉSNAPJA - 1898
HABERLE KÁROLY KONSTANTIN KERESZTÉLY SZÜLETÉSNAPJA - 1764
Február 12.
NEMZETKÖZI SZERZŐDÉS AZ ADRIA KŐOLAJVEZETÉK MEGÉPÍTÉSÉRŐL - 1974
BESZÉDES JÓZSEF SZÜLETÉSNAPJA - 1787
EGYED LÁSZLÓ SZÜLETÉSNAPJA - 1914
WINDISCH RICHÁRD SZÜLETÉSNAPJA - 1872
Február 13.
BUDAPEST FELSZABADULÁSÁNAK NAPJA - 1945
BRASSAI SÁMUEL SZÜLETÉSNAPJA - 1800
WEINEK LÁSZLÓ SZÜLETÉSNAPJA - 1848
QUITTNER ZSIGMOND SZÜLETÉSNAPJA - 1859
TÖRÖK AURÉL SZÜLETÉSNAPJA - 1842
DOMONY MÓRIC SZÜLETÉSNAPJA - 1872
Február 14.
SZENT BÁLINT - �VALENTIN NAP�
SZENT CIRILL ÉS METÓD
AZ EPILEPSZIA VILÁGNAPJA
A BENYOVSZKY MÓRIC ALAPÍTOTTA MADAGASZKÁRI LOUISBUORG VÁROS ÉPÍTÉSÉNEK MEGKEZDÉSE - 1774
A BŐS-NAGYMAROSI VÍZLÉPCSŐ TERVÉNEK MAGYAR KORMÁNY ÁLTALI ELFOGADÁSA - 1974
PAPP SIMON SZÜLETÉSNAPJA - 1886
MITTERPACHER JÓZSEF SZÜLETÉSNAPJA - 1739
Február 15.
A NAGYVÁSÁRCSARNOK ÉS NÉGY TOVÁBBI FIÓKCSARNOK MEGNYITÁSA BUDAPESTEN - 1897
BUCHBÖCK GUSZTÁV SZÜLETÉSNAPJA - 1869
MARKÓ DEZSŐ SZÜLETÉSNAPJA - 1896
Február 16.
SZENT JULIANNA
AZ ORSZÁGOS VÍZÉPÍTÉSI IGAZGATÓSÁG MEGALAKULÁSA - 1899
JABLONOWSKI JÓZSEF SZÜLETÉSNAPJA - 1863
PATAKI SÁMUEL SZÜLETÉSNAPJA - 1765
PILTER PÁL SZÜLETÉSNAPJA - 1919
Február 17.
PÉTER RÓZSA SZÜLETÉSNAPJA - 1905
Február 18.
JÓKAI MÓR SZÜLETÉSNAPJA - 1825
ÁRKOS FRIGYES SZÜLETÉSNAPJA - 1897
Február 19.
ZSUZSANNA NAPJA
HUDACSEK JÓZSEF SZÜLETÉSNAPJA - 1865
LAKITS FERENC SZÜLETÉSNAPJA - 1859
SAXLEHNER ANDRÁS SZÜLETÉSNAPJA - 1815
SZILÁGYI SÁMUEL SZÜLETÉSNAPJA - 1719
Február 20.
MUNKÁCSY MIHÁLY SZÜLETÉSNAPJA - 1844
A SELMECBÁNYAI BÁNYÁSZATI ÉS ERDÉSZETI AKADÉMIA SOPRONBA HELYEZÉSE - 1919
FESZL FRIGYES SZÜLETÉSNAPJA - 1821
SCHMIDT FERDINÁND JÓZSEF SZÜLETÉSNAPJA - 1791
STORNO FERENC SZÜLETÉSNAPJA - 1821
Február 21.
NEMZETKÖZI ANYANYELVI NAP
Február 21/22.
HALAK HAVA
Február 22.
SZENT PÉTER APOSTOL SZÉKFOGLALÁSA - ÜSZÖGÖS SZENT PÉTER
A BŰNCSELEKMÉNYEK ÁLDOZATAINAK NAPJA
MATHIÁSZ JÁNOS SZÜLETÉSNAPJA - 1838
Február 23.
HOMOR ISTVÁN RÖNTGENKÍSÉRLETE SZEGEDEN - 1896
FALLER GUSZTÁV SZÜLETÉSNAPJA -1892
GEBHARDT XAVÉR FERENC SZÜLETÉSNAPJA - 1791
Február 24.
SZENT MÁTYÁS APOSTOL
JÁSZAI MARI SZÜLETÉSNAPJA - 1850
HANKÓCZY JENŐ SZÜLETÉSNAPJA - 1879
BOBULA JÁNOS SZÜLETÉSNAPJA - 1871
február utolsó vasárnapja
AZ IDEGENVEZETŐK NAPJA
Február 25.
A KOMMUNIZMUS ÁLDOZATAINAK EMLÉKNAPJA
Opera Bál
KÉPESSY JÓZSEF SZÜLETÉSNAPJA - 1818
GRASTYÁN ENDRE SZÜLETÉSNAPJA - 1924
KELÉNYI BÉLA OTTÓ SZÜLETÉSNAPJA - 1897
SZALAY MIKLÓS SZÜLETÉSNAPJA - 1924
Február 26.
BÁLDY BÁLINT SZÜLETÉSNAPJA - 1896
SIGMOND ELEK SZÜLETÉSNAPJA - 1873
Február 27.
BOLDOG BÁTHORY LÁSZLÓ
A CÉHRENDSZER FELSZÁMOLÁSA MAGYARORSZÁGON (1872:VIII.TC.) - 1872
HULLAY JÓZSEF SZÜLETÉSNAPJA - 1921
KARCH ALAJOS SZÜLETÉSNAPJA - 1869
Február 28.
A KALEVALA NAPJA
A KANDÓ KÁLMÁN VILLAMOSIPARI FŐISKOLA MEGALAKULÁSA - 1969
JANKÓ SÁNDOR SZÜLETÉSNAPJA - 1866
KÖRMENDY NÁNDOR SZÜLETÉSNAPJA - 1894
IZSÁK IMRE SZÜLETÉSNAPJA - 1929
február PURIM
MÁRCIUS - BÖJTMÁS HAVA - TAVASZELŐ - KIKELET HAVA
Julius Caesar óta az évnek harmadik hónapja, azelőtt az első volt. Marsnak szentelték s róla nevezték el. Vele kezdődik a tavasz. Nálunk az 1848-i ifjúság tette emlékezetessé 15-ik napját a híres 12 ponttal és a Talpra magyarral. A Nap a Kos jegyébe és az egyenlítőbe lép, amivel egyidejűleg áll be a tavaszi napéjegyenlőség is (20-22 között). Farsang három utolsó vasárnapja BÖJTELŐ HÚSHAGYÓ KEDD - A FARSANGI IDŐ ZÁRÓ NAPJA
HAMVAZÓSZERDA - A NAGYBÖJTI IDŐ KEZDETE KÖVÉRCSÜTÖRTÖK Hamvazószerdától húsvétig NAGYBÖJT
Március 1.
A NUKLEÁRIS FEGYVEREK ELLENI HARC VILÁGNAPJA
A POLGÁRI VÉDELEM VILÁGNAPJA
A RENDSZERES AUTÓBUSZ-KÖZLEKEDÉS ELINDULÁSA BUDAPESTEN - 1915
A KATASZTERI KÖZLÖNY, AZ ELSŐ MAGYAR FÖLDMÉRÉSI FOLYÓIRAT MEGJELENÉSE NAGYVÁRADON - 1892
A TISZA VÖLGYE ÁRVÍZ-ELŐREJELZÉSI RENDSZERÉNEK ÉLETBE LÉPÉSE - 1892
A MAGYARORSZÁGI TÉGLAGYÁRTÁST SZABÁLYOZÓ RENDELET MEGJELENÉSE - 1919
A TERMELÉS MEGINDULÁSA A VÁCI KODAK-GYÁRBAN, A FORTE ELŐDJÉBEN - 1922
REITTER FERENC SZÜLETÉSNAPJA - 1813
MARÓTI GÉZA SZÜLETÉSNAPJA - 1875
BARÁTH ZOLTÁN SZÜLETÉSNAPJA - 1924
DOBRÁNYI GÉZA SZÜLETÉSNAPJA - 1921
SIMON NORBERT SZÜLETÉSNAPJA - 1871
VESZPRÉMY DEZSŐ SZÜLETÉSNAPJA - 1871
Március 2.
ARANY JÁNOS SZÜLETÉSNAPJA - 1817
SZENT SZIMPLICIUS PÁPA
GÁLLIK ISTVÁN DÖMÖTÖR SZÜLETÉSNAPJA - 1866
PALUGYAY JÓZSEF SZÜLETÉSNAPJA - 1846
ID. FALLER GUSZTÁV SZÜLETÉSNAPJA - 1816
Március 3.
A BÉKÉÉRT KÜZDŐ ÍRÓK VILÁGNAPJA
NOVOBÁTZKY KÁROLY SZÜLETÉSNAPJA - 1884
ANDRÁSSY MANÓ GRÓF SZÜLETÉSNAPJA - 1821
KRENNER JÓZSEF SÁNDOR SZÜLETÉSNAPJA - 1839
Március 4.
BUDÓ ÁGOSTON SZÜLETÉSNAPJA - 1914
GERGELY JENŐ SZÜLETÉSNAPJA - 1896
Március 5.
MARGÓ TIVADAR SZÜLETÉSNAPJA - 1816
NEUSCHLOSS SIMON SZÜLETÉSNAPJA - 1821
AMBROZY-MIGAZZI ISTVÁN SZÜLETÉSNAPJA - 1869
Március 6.
NEMZETKÖZI ENERGIATAKARÉKOSSÁGI VILÁGNAP
BALÁSHÁZY JÁNOS SZÜLETÉSNAPJA - 1797
KÁROLY IRÉNEUSZ JÓZSEF SZÜLETÉSNAPJA - 1854
PÁVAI-VAJNA FERENC SZÜLETÉSNAPJA - 1886
BERDE KÁROLY SZÜLETÉSNAPJA - 1891
LŐRINCZY ENDRE SZÜLETÉSNAPJA - 1891
BÁLINT ZOLTÁN SZÜLETÉSNAPJA - 1871
Március 7.
KOSUTÁNY TAMÁS SZÜLETÉSNAPJA - 1848
MILLNER TIVADAR SZÜLETÉSNAPJA - 1899
Március 8.
NEMZETKÖZI NŐNAP
A BUDAPESTI MÉRNÖKI KAMARA MEGALAKULÁSA - 1924
PÉCSI ESZTER SZÜLETÉSNAPJA - 1898
BERDE ÁRON SZÜLETÉSNAPJA - 1819
MIHÁLYI ZOLTÁN KÁROLY SZÜLETÉSNAPJA - 1896
HAVASSY PÁL SZÜLETÉSNAPJA - 1924
Március 9.
SZŐKEFALVY-NAGY ZOLTÁN SZÜLETÉSNAPJA - 1916
Március 10.
NEGYVEN VÉRTANÚ
JÁRAY PÁL SZÜLETÉSNAPJA - 1889
LÉVAI ANDOR SZÜLETÉSNAPJA - 1897
Március 11.
Március 12.
NAGY SZENT GERGELY
JÁVORKA SÁNDOR SZÜLETÉSNAPJA - 1883
KŐSZEGHI-MÁRTONY KÁROLY SZÜLETÉSNAPJA - 1783
Március 13.
HAGGENMACHER KÁROLY SZÜLETÉSNAPJA - 1835
Március 14.
NEMZETKÖZI PÍ NAP
NEMZETKÖZI AKCIÓNAP A GÁTAK ELLEN, A FOLYÓK, A VÍZ ÉS AZ ÉLET MELLETT
BABITS VIKTOR SZÜLETÉSNAPJA - 1900
Március 15.
AZ 1848-49-ES FORRADALOM ÉS SZABADSÁGHARC ÉVFORDULÓJA - A MAGYAR SAJTÓ NAPJA - A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEMZETI ÜNNEPE
FOGYASZTÓVÉDELMI VILÁGNAP
március második fele
BUDAPESTI TAVASZI FESZTIVÁL
DALMADY ZOLTÁN SZÜLETÉSNAPJA - 1888
A TELEKZETI KŐNYOMDA MEGALAPÍTÁSA - 1868
Március 16.
Március 17.
SZENT PATRIK
ARIMATHIAI JÓZSEF
LONGINUS, RÓMAI SZÁZADOS
UTALÓ: TÜRINGIAI BOLDOG GERTRÚD
Március 18.
A PESTI KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA MEGALAKULÁSA - 1850
BORSOS JÓZSEF SZÜLETÉSNAPJA - 1875
KISS JÓZSEF SZÜLETÉSNAPJA - 1748
Március 19.
SZENT JÓZSEF
A CIGÁNYSÁG VILÁGNAPJA
ÉDER XAVÉR FERENC SZÜLETÉSNAPJA - 1727
MAREK JÓZSEF SZÜLETÉSNAPJA - 1868
VÁMBÉRY ÁRMIN SZÜLETÉSNAPJA - 1832
Március 20.
GESTETNER DÁVID SZÜLETÉSNAPJA - 1854
március 21.
NURSIAI SZENT BENEDEK
A CSILLAGÁSZATI TAVASZ KEZDETE
KOS HAVA
KASSÁK LAJOS SZÜLETÉSNAPJA - 1887
A KÖLTÉSZET VILÁGNAPJA
A FAJI MEGKÜLÖNBÖZTETÉS ELLENI NEMZETKÖZI KÜZDELEM NAPJA
NŐI KALAUZOK ÉS JELZŐŐRÖK ALKALMAZÁSA A BUDAPESTI KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSBEN - 1915
IMRE LAJOS SZÜLETÉSNAPJA - 1900
Március 22.
A VÍZ VILÁGNAPJA
A MAGYAR FORDÍTÓK ÉS TOLMÁCSOLÓK NAPJA
SCHRODT ISTVÁN SZÜLETÉSNAPJA - 1888
Március 23.
METEOROLÓGIAI VILÁGNAP
Virágvasárnap
IFJÚSÁGI VILÁGNAP
Március 24.
GÁBOR ARKANGYAL
A TUBERKULÓZIS VILÁGNAPJA
BÉL MÁTYÁS SZÜLETÉSNAPJA - 1684
HEVENESI GÁBOR SZÜLETÉSNAPJA - 1656
Március 25.
URUNK MEGTESTESÜLÉSÉNEK HÍRÜLADÁSA - GYÜMÖLCSOLTÓ BOLDOGASSZONY
SZENT DIZMÁSZ
BARTÓK BÉLA SZÜLETÉSNAPJA - 1881
VÁSÁRHELYI PÁL SZÜLETÉSNAPJA - 1795
Niszán hónap 15-22 napjáig (március vége, április) PÉSZACH
VIRÁGVASÁRNAP
NAGYHÉT
NAGYCSÜTÖRTÖK
NAGYPÉNTEK
NAGYSZOMBAT
HÚSVÉT
húsvét másnapja HÚSVÉT HÉTFŐ
FEHÉRVASÁRNAP
Március 26.
ERDŐS PÁL SZÜLETÉSNAPJA - 1913
Március 27.
SZÍNHÁZI VILÁGNAP
II. RÁKÓCZI FERENC SZÜLETÉSNAPJA - 1676
KALMÁR LÁSZLÓ SZÜLETÉSNAPJA - 1905
Március 28.
Március 29.
KOSZTOLÁNYI DEZSŐ SZÜLETÉSNAPJA - 1885
CSAPODY VERA SZÜLETÉSNAPJA - 1890
POLLÁK ANTAL SZÜLETÉSNAPJA - 1865
március utolsó szombatjáról vasárnapra virradó éjszaka
A NYÁRI IDŐSZÁMÍTÁS KEZDETE
Március 30.
SZENT QUIRINUS (KERÉNY) PETHE FERENC SZÜLETÉSNAPJA - 1763
Március 31.
SZABÓ LŐRINC SZÜLETÉSNAPJA - 1900
ÁPRILIS - SZENT GYÖRGY HAVA - TAVASZHÓ - SZELEK HAVA
A latin aperire (megnyitni) szóból származik, mely Ovidius szerint a rügyek, a bimbók és virágok tavaszi nyílásával áll vonatkozásban. Április csalfa és változékony jellegű s ezzel függ össze az elsejei "április bolondja" népszokás, amelyet a francia "poisson d'avril", az angol "April-fool", az olasz "Calandrino", a német pedig "Aprilnarr" néven nevez. A Nap a Bika jegyébe lép.
VIRÁGVASÁRNAP
NAGYHÉT
NAGYCSÜTÖRTÖK
NAGYPÉNTEK
NAGYSZOMBAT
HÚSVÉT
húsvét másnapja HÚSVÉT HÉTFŐ
FEHÉRVASÁRNAP
Április 1.
�BOLOND ÁPRILIS�
ZSIGMONDY RICHÁRD - 1865; KÉMIAI NOBEL-DÍJ: 1925
PUSKÁS FERENC (�PUSKÁS ÖCSI�) SZÜLETÉSNAPJA - 1927
Április 2.
EGYIPTOMI MÁRIA
ANDERSEN SZÜLETÉSNAPJA - A MESEÍRÁS NAPJA - A GYERMEKKÖNYVEK NEMZETKÖZI NAPJA
SZAKSZERVEZETI AKCIÓNAP
EMÁNUEL GYÖRGY SZÜLETÉSNAPJA - 1775
GÖTZ IRÉN JÚLIA SZÜLETÉSNAPJA - 1889
Niszán hó 27. napja
HOLOCAUST EMLÉKNAP
április első hétvégéje A ROMA KULTÚRA NAPJA MAGYARORSZÁGON
április eleje
A II. VILÁGHÁBORÚ BEFEJEZŐDÉSE MAGYARORSZÁGON
Április 3.
Április 4.
UTALÓ: SZENT AMBRUS
JUHÁSZ GYULA SZÜLETÉSNAPJA - 1883
KŐRÖSI CSOMA SÁNDOR SZÜLETÉSNAPJA - 1784
A 0 KILOMÉTERKŐ FELÁLLÍTÁSA A BUDAPESTI CLARK ÁDÁM TÉREN - 1975
ZIPERNOWSKY KÁROLY SZÜLETÉSNAPJA - 1853
Április 5.
FERRERI SZENT VINCE
ÖRKÉNY ISTVÁN SZÜLETÉSNAPJA - 1912
SCHMIDT JÁNOS GYÖRGY SZÜLETÉSNAPJA - 1765
Április 6.
YBL MIKLÓS SZÜLETÉSNAPJA - 1814
Április 7.
EGÉSZSÉGÜGYI VILÁGNAP
KORB FLÓRIS NÁNDOR SZÜLETÉSNAPJA - 1860
Április 8.
AZ EMBERSZERETET VILÁGNAPJA
A ROMÁK VILÁGNAPJA
KOLTAY PÁL SZÜLETÉSNAPJA - 1896
Április 9.
Április 10.
NEMZETI RÁKELLENES NAP
LIPSZKY JÁNOS SZÜLETÉSNAPJA - 1766
A BUDAPESTI PASTEUR INTÉZET MŰKÖDÉSÉNEK MEGKEZDÉSE - 1890
Április 11.
JÓZSEF ATTILA SZÜLETÉSNAPJA - 1905; A KÖLTÉSZET NAPJA MAGYARORSZÁGON
MÁRAI SÁNDOR SZÜLETÉSNAPJA - 1900
AZ ÁPRILISI TÖRVÉNYEK SZENTESÍTÉSÉNEK NAPJA - 1848
A PARKINSON-KÓR VILÁGNAPJA
WEISSMAHR JÓZSEF SZÜLETÉSNAPJA - 1875
WEISS MANFRÉD SZÜLETÉSNAPJA - 1857
BAKOS BÉLA SZÜLETÉSNAPJA - 1924
HARKÁNYI BÉLA SZÜLETÉSNAPJA - 1869
Április 12.
A MUHI CSATA EMLÉKNAPJA - 1241
AZ ŰRHAJÓZÁS NAPJA
A VÍZ ALATTI ROBBANTÁS PUSKÁS TIVADAR-FÉLE MÓDOZATÁNAK SZABADALMAZTATÁSA - 1890
BUGÁT PÁL SZÜLETÉSNAPJA - 1793
RÓMER FLÓRIS SZÜLETÉSNAPJA - 1815
Április 13.
VITÁLIS SÁNDOR SZÜLETÉSNAPJA - 1900
SCHLICK IGNÁC SZÜLETÉSNAPJA - 1821
Április 14.
TÓTH ÁRPÁD SZÜLETÉSNAPJA - 1886
KUNSTAEDTER JAKAB SZÜLETÉSNAPJA - 1843
CSILLAG PÁL SZÜLETÉSNAPJA - 1896
Április 15.
REMÉNYI ANTAL SZÜLETÉSNAPJA - 1825
SÁRKÖZY IMRE SZÜLETÉSNAPJA - 1869
PAÁL ÁRPÁD SZÜLETÉSNAPJA - 1889
WINTERL JÓZSEF JAKAB SZÜLETÉSNAPJA - 1739
Április 16.
MIKOLA SÁNDOR SZÜLETÉSNAPJA - 1871
SZTRÓKAY KÁLMÁN SZÜLETÉSNAPJA - 1907
EGERVÁRY JENŐ SZÜLETÉSNAPJA - 1891
KRÁLIK LÁSZLÓ SZÜLETÉSNAPJA - 1897
SZABÓ BÉLA SZÜLETÉSNAPJA - 1896
Április 17.
LŐRENTHEY IMRE SZÜLETÉSNAPJA - 1867
Április 18.
NEMZETKÖZI MŰEMLÉKI NAP
NÉMETH LÁSZLÓ SZÜLETÉSNAPJA - 1901
AZ ELSŐ BUDAPESTI NEMZETKÖZI VÁSÁR MEGNYITÁSA - 1925
GYARMATI LÁSZLÓ SZÜLETÉSNAPJA - 1921
Április 19.
ZSOLNAY VILMOS SZÜLETÉSNAPJA - 1828
FELLNER FERDINÁND SZÜLETÉSNAPJA - 1847
WODETZKY LAJOS SZÜLETÉSNAPJA - 1821
MENTOVICH FERENC SZÜLETÉSNAPJA - 1819
Április 20.
BELÁK SÁNDOR SZÜLETÉSNAPJA - 1919
TESSEDIK SÁMUEL SZÜLETÉSNAPJA - 1742
GYENGŐ LÁSZLÓ SZÜLETÉSNAPJA - 1841
Április 21.
LUDVIGH GYULA SZÜLETÉSNAPJA - 1841
KATONA LAJOS SZÜLETÉSNAPJA - 1866
április 21/22.
BIKA HAVA
Április 22.
A FÖLD NAPJA
AZ ÁPOLÓK NAPJA MAGYARORSZÁGON
BÁRÁNY RÓBERT - 1876; ORVOSI-ÉLETTANI NOBEL-DÍJ: 1914
ROMWALTER ALFRÉD SZÜLETÉSNAPJA - 1890
Április 23.
SZENT ADALBERT
A KÖNYV NAPJA - A SZERZŐI JOGOK NAPJA
BÖSZÖRMÉNYI JENŐ SZÜLETÉSNAPJA - 1872
Április 24.
SZENT GYÖRGY NAPJA
A RENDŐRSÉG NAPJA MAGYARORSZÁGON
A KÍSÉRLETI ÁLLATOK VÉDELMÉNEK VILÁGNAPJA
JÉKELY ZOLTÁN SZÜLETÉSNAPJA - 1913
LOKSA IMRE SZÜLETÉSNAPJA - 1923
BEKE MANÓ SZÜLETÉSNAPJA - 1862
SPIEGEL FRIGYES SZÜLETÉSNAPJA - 1866
Április 25.
SZENT MÁRK EVANGÉLISTA
MARKUSOVSZKY LAJOS SZÜLETÉSNAPJA - 1815
GYÖRGYI DÉNES SZÜLETÉSNAPJA - 1886
RADOS JENŐ SZÜLETÉSNAPJA - 1895
Április 26.
SZENT KILIT
A SZELLEMI TULAJDON VILÁGNAPJA
SZONTAGH PÁL SZÜLETÉSNAPJA - 1821
Április 27.
SZENT PEREGRINUS
A VAKVEZETŐ KUTYÁK VILÁGNAPJA
AZARY ÁKOS SZÜLETÉSNAPJA - 1850
IFJ. JANCSÓ MIKLÓS SZÜLETÉSNAPJA - 1903
április utolsó vasárnapja
A TESTVÉRVÁROSOK VILÁGNAPJA
Április 28.
SZENT VITÁLIS
A MUNKAHELYI BALESETEK GYÁSZNAPJA
TIHANYI KÁLMÁN SZÜLETÉSNAPJA - 1897
HUNYADY JENŐ SZÜLETÉSNAPJA - 1838
HELL MIKSA ÉS SAJNOVICS JÁNOS CSILLAGÁSZATI MEGFIGYELÉSEK CÉLJÁBÓL TETT ÉSZAKI EXPEDÍCIÓJA - 1768
Április 29.
A TÁNCMŰVÉSZET VILÁGNAPJA
NEMES TIHAMÉR SZÜLETÉSNAPJA - 1895
Április 30.
SIENAI SZENT KATALIN
A MÉHEK NAPJA MAGYARORSZÁGON
THURZÓ JÁNOS SZÜLETÉSNAPJA - 1437
MIHÁLY DÉNES HANGOSFILM KÉSZÍTÉSÉRE VONATKOZÓ SZABADALMÁNAK BEJELENTÉSE - 1918
DOMÁNY FERENC SZÜLETÉSNAPJA - 1899
MÁJUS - PÜNKÖSD HAVA - TAVASZUTÓ - ÍGÉRET HAVA
Május 1.
A MUNKA ÜNNEPE - A MUNKAVÁLLALÓK SZOLIDARITÁSI NAPJA - MUNKÁS SZENT JÓZSEF
SZENT FÜLÖP ÉS SZENT JAKAB APOSTOLOK
SZENT VALBURGA (WALPURGIS) APÁCA - "WALPURGIS-ÉJ"
SZENT ZSIGMOND, BURGUND KIRÁLY
ZRÍNYI MIKLÓS SZÜLETÉSNAPJA - 1620
SZERB ANTAL SZÜLETÉSNAPJA - 1901
AZ URÁNIA NÉPSZERŰ TUDOMÁNYOS FOLYÓIRAT ELSŐ SZÁMÁNAK MEGJELENÉSE - 1900
GÖRGEY ARTÚR VEGYÉSZETI TANULMÁNYÁNAK BENYÚJTÁSA A PRÁGAI KÁROLY EGYETEMEN - 1848
ID. BUCHHOLTZ GYÖRGY SZÜLETÉSNAPJA - 1643
PATSCH FERENC SZÜLETÉSNAPJA - 1919
FRECSKAY JÁNOS SZÜLETÉSNAPJA - 1841
LAMBRECHT KÁLMÁN SZÜLETÉSNAPJA - 1889
május első vasárnapja
ANYÁK NAPJA
A NEVETÉS VILÁGNAPJA
Anyák napja utáni hétfő AZ ANYA NÉLKÜL NEVELKEDŐ GYERMEKEK NAPJA
A húsvétot követő 40. nap URUNK MENNYBEMENETELE - ÁLDOZÓCSÜTÖRTÖK
Május 2.
SZENT ATANÁZ
A MAGYAR SPORT NAPJA
DIÓSZEGI VILMOS SZÜLETÉSNAPJA - 1923
GOLDBERGER LEÓ SZÜLETÉSNAPJA - 1878
Május 3.
A SZENTKERESZT MEGTALÁLÁSA
A NEMZETKÖZI SAJTÓSZABADSÁG NAPJA
NOPCSA FERENC SZÜLETÉSNAPJA - 1877
Áldozócsütörtök nyolcadába eső vasárnap VÁRÓVASÁRNAP
Május 4.
SZENT FLÓRIÁN - A MAGYAR TŰZOLTÓK NAPJA
UTALÓ: SZENT MÓNIKA
FALKA SÁMUEL SZÜLETÉSNAPJA - 1766
STARK LIPÓT SZÜLETÉSNAPJA - 1866
ZECHMEISTER LÁSZLÓ SZÜLETÉSNAPJA - 1889
Május 5.
SZENT GOTTHÁRD
EURÓPA NAP
A MOZGÁSSÉRÜLTEK ESÉLYEGYENLŐSÉGÉÉRT
RADNÓTI MIKLÓS SZÜLETÉSNAPJA - 1909
LÁZÁR ERVIN SZÜLETÉSNAPJA - 1936
BALASSA JÁNOS SZÜLETÉSNAPJA - 1814
MELCZER TIBOR SZÜLETÉSNAPJA - 1879
KLEIN GYULA SZÜLETÉSNAPJA - 1844
Május 6.
OLAJBAN FŐTT SZENT JÁNOS
A JÁSZOK NAPJA
SZKALNITZKY ANTAL SZÜLETÉSNAPJA - 1836
SZABLIK ISTVÁN SZÜLETÉSNAPJA - 1746
Május 7.
BOLDOG GIZELLA
UTALÓ: SZENT SZANISZLÓ
BERZSENYI DÁNIEL SZÜLETÉSNAPJA - 1776
VAJDA JÁNOS SZÜLETÉSNAPJA - 1827
A FÖLDTANI INTÉZET ÉS MÚZEUM ÉPÜLETÉNEK MEGNYITÁSA BUDAPESTEN - 1900
AZ ÚJJÁÉPÍTETT FERIHEGYI REPÜLŐTÉR FELAVATÁSA BUDAPESTEN - 1950
PACKH JÁNOS SZÜLETÉSNAPJA - 1796
május eleje
AZ ASZTMA VILÁGNAPJA
BALLAGÁS
Május 8.
SZENT MIHÁLY FŐANGYAL MEGJELENÉSE
A NEMZETKÖZI VÖRÖSKERESZT ÉS VÖRÖS FÉLHOLD NAPJA
MÉSZÁROS KÁLMÁN SZÜLETÉSNAPJA - 1894
A húsvét utáni 50. nap PÜNKÖSD - A SZENTLÉLEK ELJÖVETELE
Május 9.
A II. VILÁGHÁBORÚ BEFEJEZŐDÉSÉNEK NAPJA EURÓPÁBAN - A GYŐZELEM NAPJA
EURÓPA NAP - AZ EURÓPAI UNIÓ ÜNNEPE
BATSÁNYI JÁNOS SZÜLETÉSNAPJA - 1763
OTTLIK GÉZA SZÜLETÉSNAPJA - 1912
MIHÁLTZ ISTVÁN SZÜLETÉSNAPJA - 1897
Május 10.
SZENT JÓB
A MENTŐK NAPJA MAGYARORSZÁGON
PÁPAI-PÁRIZ FERENC SZÜLETÉSNAPJA - 1649
KAUSER JÓZSEF SZÜLETÉSNAPJA - 1848
ZAY SÁMUEL SZÜLETÉSNAPJA - 1753
WESZELSZKY GYULA SZÜLETÉSNAPJA - 1872
Május 11.
SZENT IZIDOR
NYILASI JÁNOS SZÜLETÉSNAPJA - 1922
KÁRMÁN TÓDOR SZÜLETÉSNAPJA - 1881
LAMPICH ÁRPÁD SZÜLETÉSNAPJA - 1898
május 12-14.
FAGYOSSZENTEK: PONGRÁC, SZERVÁC, BONIFÁC
Május 12.
AZ ÁPOLÓNŐK NEMZETKÖZI NAPJA
JERNEY JÁNOS SZÜLETÉSNAPJA - 1800
SAJNOVICS JÁNOS SZÜLETÉSNAPJA - 1733
Május 13.
AZ EGÉSZSÉG ÉS BIZTONSÁG NEMZETKÖZI NAPJA A BÁNYAIPARBAN
JENDRASSIK GYÖRGY SZÜLETÉSNAPJA - 1898
KEMÉNY JÁNOS SZÜLETÉSNAPJA - 1926
RÓNAY JÁNOS JÁCINT SZÜLETÉSNAPJA - 1814
NÁDLER HERBERT SZÜLETÉSNAPJA - 1883
Május 14.
SZENT KORONA ÓKERESZTÉNY VÉRTANÚ
SZENT PACHOMIUS
REPÜLŐGÉPES FELSZÁLLÁSOKKAL ÚJRA MEGINDULT A MAGYARORSZÁGI MAGASLÉGKÖRI KUTATÁS - 1925
ZSIGMONDY VILMOS SZÜLETÉSNAPJA - 1821
Május 15.
SZENT ZSÓFIA ÉS HÁROM LEÁNYA
A CSALÁD NEMZETKÖZI NAPJA
NEMZETKÖZI KLÍMA AKCIÓNAP
A SZLOVÁKIAI MAGYAROK EMLÉKNAPJA
AZ ÁLLAT- ÉS NÖVÉNYSZERETET NAPJA MAGYARORSZÁGON
CZIMEG JÁNOS SZÜLETÉSNAPJA - 1823
HELL JÓZSEF KÁROLY SZÜLETÉSNAPJA - 1713
HELL MIKSA SZÜLETÉSNAPJA - 1720
GÁLÓCSY ÁRPÁD SZÜLETÉSNAPJA - 1864
május második felében
A SZÜLETÉS HETE
május - Sziván hónap 6. és 7. napja (május közepe - június)
SÁVUOT
Május 16.
NEPOMUKI SZENT JÁNOS
A LELKI ELSŐSEGÉLY-SZOLGÁLATOK VILÁGNAPJA
CSÁTHY GYÖRGY SZÜLETÉSNAPJA - 1772
Május 17.
A TÁVKÖZLÉS VILÁGNAPJA
DSIDA JENŐ SZÜLETÉSNAPJA - 1907
BÁRÁNY DEZSŐ SZÜLETÉSNAPJA - 1871
OESTERREICHER MANES JÓZSEF SZÜLETÉSNAPJA - 1759
GELEJI SÁNDOR SZÜLETÉSNAPJA - 1898
Pünkösd ünnepét követő vasárnap SZENTHÁROMSÁG VASÁRNAP - �KICSIPÜNKÖSD�
Május 18.
SZENT VENÁNC, FIATAL RÓMAI VÉRTANÚ
AJA, JOGI ÜGYEK, ELHÚZÓDÓ POLGÁRI PÖRÖK HAJDANI VÉDŐSZENTJE
MÚZEUMI VILÁGNAP
AZ INTERNET VILÁGNAPJA
A BUDAI SAS-HEGY SZINTVONALAS TÉRKÉPVÁZLATÁNAK ELKÉSZÍTÉSE - 1843
ID. BÓKAY (BOCK) JÁNOS SZÜLETÉSNAPJA - 1822
SCHMIDL ADOLF SZÜLETÉSNAPJA - 1802
VÁLLAS ANTAL SZÜLETÉSNAPJA - 1809
május harmadik vasárnapja
A MADARAK ÉS FÁK NAPJA
Május 19.
SZENT IVÓ, BRETAGNE SZÜLÖTTE
A TÖMEGTÁJÉKOZTATÁS VILÁGNAPJA
SCHODITS LAJOS SZÜLETÉSNAPJA - 1872
Május 20.
ORBÁN OTTÓ SZÜLETÉSNAPJA - 1936
FRANCÉ REZSŐ SZÜLETÉSNAPJA - 1874
SCHWEITZER PÁL SZÜLETÉSNAPJA - 1893
Május 21.
A KULTURÁLIS FEJLŐDÉS ÉS SOKSZÍNŰSÉG NAPJA
A MAGYAR HONVÉDELEM NAPJA
RAKUSZ GYULA SZÜLETÉSNAPJA - 1896
WINKLER LAJOS SZÜLETÉSNAPJA - 1863
PADÁNYI-GULYÁS JENŐ SZÜLETÉSNAPJA - 1900
BREUER MARCELL SZÜLETÉSNAPJA - 1902
FALLER KÁROLY SZÜLETÉSNAPJA - 1857
Május 22.
IKREK HAVA
A BIOLÓGIAI SOKSZÍNŰSÉG NEMZTKÖZI NAPJA
OLÁH GYÖRGY - 1927; KÉMIAI NOBEL-DÍJ: 1994
Pünkösd utáni tizedik nap ÚRNAPJA - AZ OLTÁRISZENTSÉG ÜNNEPE
Május 23.
BOLDOG APOR VILMOS
RIPPL-RÓNAI JÓZSEF SZÜLETÉSNAPJA -1861
STINGL VINCE FERENC SZÜLETÉSNAPJA - 1796
Május 24
AZ EURÓPAI NEMZETI PARKOK NAPJA
A BUDAPESTI SZENT RÓKUS KÓRHÁZ MEGNYITÁSA - 1798
GERŐ LSZLÓ SZÜLETÉSNAPJA - 1909
Május 25.
SZENT ORBÁN
AFRIKA NAP
május 25-vel kezdődően SZOLIDARITÁS HETE A SAJÁT KORMÁNYZÁSSAL NEM RENDELKEZŐ TERÜLETEN ÉLŐKKEL
FREUND MIHÁLY SZÜLETÉSNAPJA - 1889
SZ. KOROKNAY ÉVA SZÜLETÉSNAPJA - 1925
DIENES VALÉRIA SZÜLETÉSNAPJA - 1879
Május 26.
VENDL MÁRIA SZÜLETÉSNAPJA - 1890
Május 27.
BOLDOG TEMESVÁRI PELBÁRT
MARTON DÉNES SZÜLETÉSNAPJA - 1873
május utolsó vasárnapja
NEMZETKÖZI GYERMEKNAP
A MAGYAR HŐSÖK EMLÉKÜNNEPE
május utolsó keddje NEMZETKÖZI TEJNAP
május utolsó szerdája A KIHÍVÁS NAPJA
Május 28.
VIGH ALBERT SZÜLETÉSNAPJA - 1864
Május 29.
HARSÁNYI JÁNOS SZÜLETÉSNAPJA - 1920; KÖZGAZDASÁGI NOBEL-DÍJ: 1994
CHOLNOKY LÁSZLÓ SZÜLETÉSNAPJA - 1899
ARÁNYI LAJOS SZÜLETÉSNAPJA - 1812
Május 30.
A SZENT JOBB MEGTALÁLÁSÁNAK NAPJA
FABINYI RUDOLF SZÜLETÉSNAPJA - 1849
IFJ. ENTZ GÉZA SZÜLETÉSNAPJA - 1875
Május 31.
SZENT PETRONELLA
A KATOLIKUS TÖMEGTÁJÉKOZTATÁS VILÁGNAPJA
DOHÁNYMENTES VILÁGNAP
BÁRÁNY NÁNDOR SZÜLETÉSNAPJA - 1899
CHERNEL ISTVÁN SZÜLETÉSNAPJA - 1865
GOTHARD JENŐ SZÜLETÉSNAPJA - 1857
JÚNIUS - SZENT IVÁN HAVA - NYÁRELŐ HAVA - NAPISTEN HAVA
Junó-nak, a Holdistennőnek hónapja, aki a házasság által megszentelt szerelem pártfogója s a családi áldás istenasszonya. Ő védi az asszonyokat, kiket egészséggel és szépséggel ruház föl. A művészetben úgy ábrázolják, mint a házasság harmóniájában kifejlett női szépséget. Kedvenc madara a páva. Júniusban az éjszakai féltekén leghosszabbak a napok s a Nap a Rák jegyébe lép.
A húsvét utáni 50. nap PÜNKÖSD - A SZENTLÉLEK ELJÖVETELE
Pünkösd ünnepét követő vasárnap SZENTHÁROMSÁG VASÁRNAP - �KICSIPÜNKÖSD�
Pünkösd utáni tizedik nap ÚRNAPJA - AZ OLTÁRISZENTSÉG ÜNNEPE
Úrnapja nyolcadát követő péntek JÉZUS SZENT SZÍVE
június első keddje A SZENVEDÉLYEK NAPJA
június első szombatja A LAKÁSKULTÚRA NAPJA
június első vasárnapja PEDAGÓGUSNAP
AZ ÉPÍTŐK NAPJA MAGYARORSZÁGON
június eleje
ÜNNEPI KÖNYVHÉT
Június 1.
A TÁTRA LEGMAGASABB CSÚCSÁNAK MEGMÁSZÁSA (FRÖHLICH DÁVID) - 1615
ZSÁMBOKI JÁNOS (SAMBUCUS) SZÜLETÉSNAPJA - 1531
BÁTOR BÉLA SZÜLETÉSNAPJA - 1921
Június 2.
SZENT ERAZMUS
FREISSLEDER NÁNDOR SZÜLETÉSNAPJA - 1840
Június 3.
BÉKÉSY GYÖRGY - 1899; ORVOSI-ÉLETTANI NOBEL-DÍJ: 1961
SVACHULAY SÁNDOR SZÜLETÉSNAPJA - 1875
ANTONIO GIOVANNI SCOPOLI (SCOPOLI JÁNOS ANTAL) SZÜLETÉSNAPJA - 1723
KOZMA LAJOS SZÜLETÉSNAPJA - 1884
Június 4.
TRIANON EMLÉKNAPJA; A TRIANONI BÉKESZERZŐDÉS MEGKÖTÉSÉNEK NAPJA
AZ ERŐSZAK ÁRTATLAN GYERMEKÁLDOZATAINAK VILÁGNAPJA
Június 5.
KÖRNYEZETVÉDELMI VILÁGNAP
GÁBOR DÉNES - 1900; FIZIKAI NOBEL-DÍJ: 1971
A CHRONICA HUNGARORUM, AZAZ A BUDAI KRÓNIKA KINYOMTATÁSA HESS ANDRÁS BUDAI NYOMDÁJÁBAN - 1473
HERMAN OTTÓ ÉS LENDL ADOLF ÉSZAK-NORVÉGIAI EXPEDÍCIÓJA - 1888
GÁBOR DÉNES SZÜLETÉSNAPJA - 1900
RENNER JÁNOS SZÜLETÉSNAPJA - 1889
GOMBÁS PÁL SZÜLETÉSNAPJA - 1909
Június 6.
BAROSS GÁBOR SZÜLETÉSNAPJA - 1848
BÁNKI DONÁT SZÜLETÉSNAPJA - 1859
TIRTS REZSŐ SZÜLETÉSNAPJA - 1866
Június 7.
BÖZSÖNY DÉNES SZÜLETÉSNAPJA - 1921
Június 8.
SZENT MEDÁRD PÜSPÖK
AZ ÓCEÁNOK VILÁGNAPJA
CZETZ JÁNOS SZÜLETÉSNAPJA - 1822
Június 9.
FARKAS GÉZA SZÜLETÉSNAPJA - 1872
GOMBOCZ ENDRE SZÜLETÉSNAPJA - 1882
HUNFALVY JÁNOS SZÜLETÉSNAPJA - 1820
GÁSPÁR FERENC SZÜLETÉSNAPJA - 1861
Június 10.
APÁCZAI CSERE JÁNOS SZÜLETÉSNAPJA - 1625
HUZELLA TIVADAR SZÜLETÉSNAPJA - 1886
OLÁH PÁL SZÜLETÉSNAPJA - 1921
A MAGYAR ÜGYÉSZSÉG NAPJA
Június 11.
SZENT BARNABÁS APOSTOL
M. ZEMPLÉN JOLÁN SZÜLETÉSNAPJA - 1911
SVAICZER GÁBOR SZÜLETÉSNAPJA - 1784
Június 12.
A BUDAPESTI TUDOMÁNYEGYETEM ORVOSKARA ÚJ ANATÓMIAI ÉPÜLETÉNEK FELAVATÁSA - 1898
CSÉCSI JÁNOS SZÜLETÉSNAPJA - 1689
MOLNÁR JÁNOS SZÜLETÉSNAPJA - 1728
Június 13.
PÁDUAI SZENT ANTAL
CZIGLER ANTAL SZÜLETÉSNAPJA - 1767
SKLENÁR JÁNOS SZÜLETÉSNAPJA - 1884
LÁNG LÁSZLÓ SZÜLETÉSNAPJA - 1837
Június 14.
CHUDY JÓZSEF SZÜLETÉSNAPJA - 1753
PÉCH ANTAL SZÜLETÉSNAPJA - 1822
ROTT ANDOR SZÜLETÉSNAPJA - 1897
Június 15.
ÁRPÁD-HÁZI BOLDOG JOLÁN
SZENT VITUS
BÖCKH HUGÓ SZÜLETÉSNAPJA - 1874
FARKAS GÁBOR SZÜLETÉSNAPJA - 1925
BACSÁK GYÖRGY SZÜLETÉSNAPJA - 1870
június harmadik vasárnapja APÁK NAPJA
június közepe VAKÁCIÓ
Június 16.
A FÜGGETLEN MAGYARORSZÁG NAPJA
SZENT KUNIGUNDA
A SZÉCHENYI GYÓGYFÜRDŐ MEGNYITÁSA - 1913
ZÁCH FERENC XAVÉR SZÜLETÉSNAPJA - 1754
KŐRÖSI JÓZSEF SZÜLETÉSNAPJA - 1811
MATOLCSY MIKLÓS SZÜLETÉSNAPJA - 1869
Június 17.
AZ ELSIVATAGOSODÁS ÉS KISZÁRADÁS ELLENI KÜZDELEM VILÁGNAPJA
SÜTŐ ANDRÁS SZÜLETÉSNAPJA - 1927
FRIVALDSZKY JÁNOS SZÜLETÉSNAPJA - 1822
Június 18.
SZENT MARINA
MARÓTHI GYÖRGY SZÜLETÉSNAPJA - 1715
BAUMGARTNER ALAJOS SZÜLETÉSNAPJA - 1865
KORÁNYI SÁNDOR SZÜLETÉSNAPJA - 1866
KÖRÖSSY ALBERT KÁLMÁN SZÜLETÉSNAPJA - 1869
Június 19.
Június 20.
A MENEKÜLTEK VILÁGNAPJA
Június 21.
GONZÁGAI SZENT ALAJOS
A ZENE ÜNNEPE
NYÁRI NAPÉJEGYENLŐSÉG, A CSILLAGÁSZATI NYÁR KEZDETE
LUPPA PÉTER SZÜLETÉSNAPJA - 1838
KISS TIBOR SZÜLETÉSNAPJA - 1899
SZELE TIBOR SZÜLETÉSNAPJA - 1918
Június 22/23. RÁK HAVA
június a nyári napfordulóhoz legközelebb eső vasárnap
A NAP NAPJA
Június 22.
SZENT ÁKOS
WEÖRES SÁNDOR SZÜLETÉSNAPJA - 1913
BODOR PÉTER SZÜLETÉSNAPJA - 1788
DUKA TIVADAR SZÜLETÉSNAPJA - 1825
TORDAY EMIL SZÜLETÉSNAPJA - 1875
DULOVITS JENŐ SZÜLETÉSNAPJA - 1903
Június 23.
OLIMPIAI NAP
Június 24.
KERESZTELŐ SZENT JÁNOS SZÜLETÉSE - �SZENT IVÁN ÉJ�
BENKŐ FERENC MINERALÓGUS KINEVEZÉSE A NAGYENYEDI KOLLÉGIUMBA - 1790
VÁZSONYI JENŐ SZÜLETÉSNAPJA - 1864
BAKTAY ERVIN SZÜLETÉSNAPJA - 1890
június -Szent Iván napja közelében
A MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA
Június 25.
KARINTHY FRIGYES SZÜLETÉSNAPJA -1887; A KARINTHY-GYŰRŰ ÁTADÁSÁNAK NAPJA
BARLANGOK NAPJA
FEJÉRVÁRY GÉZA GYULA SZÜLETÉSNAPJA - 1894
Június 26.
SZENT JÁNOS ÉS SZENT PÁL
A KÁBÍTÓSZERREL VALÓ VISSZAÉLÉS ÉS AZ ILLEGÁLIS KERESKEDELEM ELLENI HARC NAPJA
A KÍNZÁS ÁLDOZATAI TÁMOGATÁSÁNAK VILÁGNAPJA
A KÖZALKALMAZOTTAK NAPJA
HERMAN OTTÓ SZÜLETÉSNAPJA - 1835
Június 27.
ÁRPÁD-HÁZI SZENT LÁSZLÓ KIRÁLY
A HATÁRŐRSÉG NAPJA MAGYARORSZÁGON
A CUKORBETEGEK VILÁGNAPJA
UTALÓ: NAGY SZENT LEÓ PÁPA
Június 28.
SZENT IRÉNEUSZ
TITTEL PÁL SZÜLETÉSNAPJA - 1784
SABATHIEL RICHÁRD SZÜLETÉSNAPJA - 1875
GERLÓCZY GEDEON SZÜLETÉSNAPJA - 1895
Június 29.
SZENT PÉTER ÉS SZENT PÁL APOSTOLOK - �PÉTER-PÁL�
NEMZETKÖZI DUNA-NAP
SZILY KÁLMÁN SZÜLETÉSNAPJA - 1838
GIERGL KÁLMÁN SZÜLETÉSNAPJA - 1860
június utolsó hétvégéje A MAGYAR SZABADSÁG NAPJA - BUDAPESTI BÚCSÚ
június második fele (hétvége) A HÍD ÜNNEPE (LÁNCHÍD)
Június 30.
SZOVJET CSAPATOK KIVONULÁSA HAZÁNKBÓL
A KERESZTÉNY VÉRTANÚK EMLÉKNAPJA
HUSZÁR MÁTYÁS A KÖRÖS-VIDÉK VÍZRAJZI VISZONYAIRÓL SZÓLÓ ÖSSZEFOGLALÓ ÉRTEKEZÉSÉNEK BEFEJEZÉSE - 1823
BERTALAN LAJOS SZÜLETÉSNAPJA - 1838
JÚLIUS - SZENT JAKAB HAVA - NYÁRHÓ - ÁLDÁS HAVA
Eredeti neve quintilis, minthogy a márciussal kezdődő régi római kalendáriumban az ötödik hónap volt. Csak Julius Caesar óta, épp az ő neve tiszteletére lett július; a hatalmas imperátor születési hónapja. Caesart leszúrta Brutus, birodalmának alapköveit szétdúlta az idő, de emlékét évezredeken át megőrizte a július neve. E hónapban már a nappalok fogynak; a Nap az Oroszlán jegyébe lép.
július első szombatja A SZÖVETKEZETEK NEMZETKÖZI NAPJA
Július 1.
ÉPÍTÉSZETI VILÁGNAP
SEMMELWEIS IGNÁC SZÜLETÉSNAPJA - 1818 - A MAGYAR EGÉSZSÉGÜGY NAPJA
A KÖZTISZTVISELŐK NAPJA MAGYARORSZÁGON
AZ ELSŐ ORSZÁGOS ÁLLATORVOS KINEVEZÉSE (PEST) - 1838
MÜLLER FERENC JÓZSEF SZÜLETÉSNAPJA - 1740
(BÖLÖNI) MIKÓ BÉLA SZÜLETÉSNAPJA - 1843
JENDRASSIK ALFRÉD SZÜLETÉSNAPJA - 1866
Július 2.
SZŰZ MÁRIA LÁTOGATÁSA ERZSÉBETNÉL - SARLÓS BOLDOGASSZONY
MÓRICZ ZSIGMOND SZÜLETÉSNAPJA - 1879
A SPORTÚJSÁGÍRÓK NAPJA
FONÓ ALBERT SZÜLETÉSNAPJA - 1881
LACZKÓ ALADÁR SZÜLETÉSNAPJA - 1892
Július 3.
UTALÓ: SZENT (�HITETLEN�) TAMÁS APOSTOL
Július 4.
SZENT ULRIK
KOVÁTS MIHÁLY SZÜLETÉSNAPJA - 1768
HOLENDA BARNABÁS SZÜLETÉSNAPJA - 1896
Július 5.
CSONTVÁRY KOSZTKA TIVADAR SZÜLETÉSNAPJA - 1853
KVASSAY JENŐ SZÜLETÉSNAPJA - 1850
ZICHY JENŐ SZÜLETÉSNAPJA - 1837
Július 6.
UTALÓ: SZENT KILIÁN
BUZÁGH ALADÁR SZÜLETÉSNAPJA - 1895
Július 7.
LÉNÁRD FÜLÖP SZÜLETÉSNAPJA - 1862; FIZIKAI NOBEL-DÍJ: 1905
AZ ALGYŐI KŐOLAJ- ÉS FÖLDGÁZMEZŐ FELFEDEZÉSE: OLAJKITÖRÉS TÁPÉN - 1965
ANGSTER JÓZSEF SZÜLETÉSNAPJA - 1834
MIHÁLY DÉNES SZÜLETÉSNAPJA - 1894
Július 8.
SZENT KILIÁN
KOL ERZSÉBET SZÜLETÉSNAPJA - 1897
Július 9.
MAKÓ PÁL SZÜLETÉSNAPJA - 1723
Július 10.
PETÉNYI SALAMON JÁNOS SZÜLETÉSNAPJA - 1799
KANDÓ KÁLMÁN SZÜLETÉSNAPJA - 1869
Július 11.
NURSIAI SZENT BENEDEK, EURÓPA VÉDŐSZENTJE
DÁNIEL PRÓFÉTA
NÉPESEDÉSI VILÁGNAP
ARANY DÁNIEL SZÜLETÉSNAPJA - 1863
CSÁNK ROTTMANN ELEMÉR SZÜLETÉSNAPJA - 1897
július második vasárnapja VASUTAS NAP
Július 12.
A TIZENNÉGY SEGÍTŐSZENT
SÁNTHA KÁLMÁN SZÜLETÉSNAPJA - 1903
KAÁN KÁROLY SZÜLETÉSNAPJA - 1867
Július 13.
SZENT HENRIK
UTALÓ: ANTIOCHIAI SZENT MARGIT
KAESZ GYULA SZÜLETÉSNAPJA - 1897
Július 14.
LELLISZI SZENT KAMILL
HÜLTL HÜMÉR SZÜLETÉSNAPJA - 1868
Július 15.
UTALÓ: SZENT HENRIK
SZENT BONAVENTURA
APOSTOLOK OSZLÁSA
A MAGYAR-AMERIKAI OLAJIPARI RÉSZVÉNYTÁRSASÁG (MAORT) MEGALAPÍTÁSA - 1938
JÁKY JÓZSEF SZÜLETÉSNAPJA - 1893
GYARMATHI SÁMUEL SZÜLETÉSNAPJA - 1751
Július 16.
KÁRMELHEGYI BOLDOGASSZONY
FODOR JÓZSEF SZÜLETÉSNAPJA - 1843
Július 17.
SZENT ELEK
ZOBORHEGYI SZENT ZOERARD-ANDRÁS ÉS ZOBORHEGYI SZENT BENEDEK
FÜST MILÁN SZÜLETÉSNAPJA - 1888
NAGY LÁSZLÓ SZÜLETÉSNAPJA - 1925
WARTHA VINCE SZÜLETÉSNAPJA - 1844
Július 18.
ÁRPÁD-HÁZI SZENT HEDVIG
UTALÓ: LELLISZI SZENT KAMILL
CIGÁNY SZOLIDARITÁSI NAP
KÁROLY ÁRPÁD SZÜLETÉSNAPJA - 1924
ROTTER LAJOS SZÜLETÉSNAPJA - 1901
Július 19.
CZIGLER GYŐZŐ SZÜLETÉSNAPJA - 1850
JÁNSZKY BÉLA SZÜLETÉSNAPJA - 1884
Július 20.
ANTIOCHIAI SZENT MARGIT
SZENT ILLÉS PRÓFÉTA
SZENT KÜMMERNIS
NÁRAY-SZABÓ ISTVÁN SZÜLETÉSNAPJA - 1899
GROFCSIK JÁNOS SZÜLETÉSNAPJA - 1890
Július 21.
SZENT PRAXEDIS
SCHLATTNER JENŐ SZÜLETÉSNAPJA - 1896
július harmadik vasárnapja POLGÁRŐR NAP MAGYARORSZÁGON
Július 22.
SZENT MÁRIA MAGDOLNA
A NÁNDORFEHÉRVÁRI DIADAL EMLÉKNAPJA - 1456
MARTINOVICS IGNÁC SZÜLETÉSNAPJA - 1755
Július 22/23.
OROSZLÁN HAVA
Július 23.
SZENT APOLLINARIS
CHOLNOKY JENŐ SZÜLETÉSNAPJA - 1870
WITTMANN VIKTOR SZÜLETÉSNAPJA - 1889
Július 24.
ÁRPÁD-HÁZI SZENT KINGA
SZENT KRISZTINA
GIRÓKUTI FERENC SZÜLETÉSNAPJA - 1816
BAY ZOLTÁN SZÜLETÉSNAPJA - 1900
Július 25.
SZENT JAKAB
SZENT KRISTÓF
FELLNER JAKAB SZÜLETÉSNAPJA - 1722
SZILVAY KORNÉL SZÜLETÉSNAPJA - 1890
Július 26.
SZENT ANNA ÉS SZENT JOÁKIM
BÉKESSY JENŐ SZÜLETÉSNAPJA - 1874
DIÓSZEGHY DÁNIEL SZÜLETÉSNAPJA - 1900
Július 27.
HÉT SZENT ALVÓ
SZAKÁTSY GYULA SZÜLETÉSNAPJA - 1897
EÖTVÖS LORÁND SZÜLETÉSNAPJA - 1848
Július 28.
SZENT PANTALEON
Július 29.
SZENT MÁRTA, MÁRIA ÉS LÁZÁR, AZ ÚR VENDÉGLÁTÓI
BORBÁS VINCE SZÜLETÉSNAPJA - 1844
KADICS OTTOKÁR SZÜLETÉSNAPJA - 1876
Július 30.
ABDON-SZENNEN ÓKERESZTÉNY VÉRTANÚK
Július 31.
A SEGESVÁRI ÜTKÖZET NAPJA, PETŐFI SÁNDOR HALÁLA - 1849
LOYOLAI SZENT IGNÁC
GORJANC IGNÁC SZÜLETÉSNAPJA - 1924
július Áv hónap 9. napja TISA BEÁV
AUGUSZTUS - KISASSZONY HAVA - NYÁRUTÓ - ÚJ KENYÉR HAVA
A régi római naptárban az év hatodik hónapja -sextilis- melyet azonban Octavianus Augustus császár a tanács által a maga nevére neveztetett. A név augeo igére emlékeztet s jelentése: az ország gyarapítója. A későbbi római császárok is viselték e címet, sőt néha nejeiket is megajándékozták vele (Augusta). E hónapot a kánikula havának tartják és a Nap a Szűz jegyébe lép.
Augusztus 1.
VASAS SZENT PÉTER
LUG NAPJA
AZ ANYATEJES TÁPLÁLÁS VILÁGNAPJA
HEVESY GYÖRGY - 1885; KÉMIAI NOBEL-DÍJ: 1943
A FORINT BEVEZETÉSÉNEK NAPJA
Augusztus 2.
SZENT ISTVÁN PÁPA
PORCIUNKULA
A CIGÁNY HOLOKAUSZT EMLÉKNAPJA
VARGA BÁLINT SZÜLETÉSNAPJA - 1891
BALOGH JOLÁN SZÜLETÉSNAPJA - 1900
Augusztus 3.
RÓTH MÁRTON SZÜLETÉSNAPJA - 1841
GEDEON TIHAMÉR SZÜLETÉSNAPJA - 1898
Augusztus 4.
UTALÓ: SZENT DOMONKOS
SZTRÓKAY ISTVÁN SZÜLETÉSNAPJA - 1869
FROMMER RUDOLF SZÜLETÉSNAPJA - 1868
Augusztus 5.
SZŰZ MÁRIA RÓMAI FŐTEMPLOMA - HAVAS BOLDOGASSZONY
SZENT OSZVALD
JÓNÁS DÁVID SZÜLETÉSNAPJA - 1871
Augusztus 6.
URUNK SZÍNEVÁLTOZÁSA
A NUKLEÁRIS FEGYVEREK BETILTÁSÁÉRT FOLYÓ HARC VILÁGNAPJA
CSIBY LŐRINC SZÜLETÉSNAPJA - 1849
HELLER ÁGOST SZÜLETÉSNAPJA - 1843
Augusztus 7.
SZENT DONÁT
BELLA ISTVÁN SZÜLETÉSNAPJA - 1940
KONDOR GUSZTÁV SZÜLETÉSNAPJA - 1825
Augusztus 8.
SZENT DOMONKOS
KÖLCSEY FERENC SZÜLETÉSNAPJA - 1790
Augusztus 9.
SZENT EMIGDIUS
A VILÁG BENNSZÜLÖTTEINEK NEMZETKÖZI NAPJA
VÍGH GYULA SZÜLETÉSNAPJA - 1889
BARDÓCZ LAJOS SZÜLETÉSNAPJA - 1832
Augusztus 10.
SZENT LŐRINC
BANOVITS KAJETÁN SZÜLETÉSNAPJA - 1841
ID. BODOLA LAJOS SZÜLETÉSNAPJA - 1825
Augusztus 11.
ASSISI SZENT KLÁRA
MEGHAL HUNYADI JÁNOS, �A HADAK VILLÁMA�
BLÁTHY OTTÓ TITUSZ SZÜLETÉSNAPJA - 1860
NEOGRÁDY SÁNDOR SZÜLETÉSNAPJA - 1894
Augusztus 12.
UTALÓ: ASSISI SZENT KLÁRA
NEMZETKÖZI IFJÚSÁGI NAP
MÓRIK JÓZSEF SZÜLETÉSNAPJA - 1924
Augusztus 13.
SZENT RADEGUNDIS
A VILÁGOSI FEGYVERLETÉTEL NAPJA - 1849
A BALKEZESEK VILÁGNAPJA
HÉRICS TÓTH JENŐ SZÜLETÉSNAPJA - 1872
WESZPRÉMI ISTVÁN SZÜLETÉSNAPJA - 1723
Augusztus 14.
ÜRMÖSSY LAJOS SZÜLETÉSNAPJA - 1892
MÁRTIKA ÉS SANYIKA EGYBEKELÉSE A TORDAI HASADÉKBAN - 2007
Augusztus 15.
NAGYBOLDOGASSZONY - SZŰZ MÁRIA MENNYBEVÉTELE
A REPÜLŐSÖK NAPJA
ANDRASOVSZKY JÓZSEF SZÜLETÉSNAPJA - 1889
FARBAKY ISTVÁN SZÜLETÉSNAPJA - 1837
Augusztus 16.
SZENT RÓKUS
SZENT JOACHIM
KOCH SÁNDOR SZÜLETÉSNAPJA - 1896
TÁTRAY ISTVÁN SZÜLETÉSNAPJA - 1893
Augusztus 17.
FESZTY ADOLF SZÜLETÉSNAPJA - 1846
BENDEFY LÁSZLÓ SZÜLETÉSNAPJA - 1904
Augusztus 18.
SZENT ILONA
EURÓPA NAP MAGYARORSZÁGON
TAKÁCS JÁNOS SZÜLETÉSNAPJA - 1921
TURÁN PÁL SZÜLETÉSNAPJA - 1910
Augusztus 19.
SZENT BERNÁT
GYÖRKI JÓZSEF SZÜLETÉSNAPJA - 1891
MÁNDY GYÖRGY SZÜLETÉSNAPJA - 1913
Augusztus 20.
SZENT ISTVÁN KIRÁLY - AZ ALKOTMÁNYOSSÁG, JOGÁLLAMISÁG NAPJA - AZ ÚJ KENYÉR ÜNNEPE
GRUBY DÁVID SZÜLETÉSNAPJA - 1810
Augusztus 21.
BRUST DÁVID SZÜLETÉSNAPJA - 1846
FORRÓ MAGDOLNA SZÜLETÉSNAPJA - 1904
Augusztus 22.
A PESTI MAGYAR SZÍNHÁZ, A KÉSŐBBI NEMZETI SZÍNHÁZ MEGNYITÁSÁNAK NAPJA -1837
BEKE JÓZSEF SZÜLETÉSNAPJA - 1867
ALMÁSY LÁSZLÓ SZÜLETÉSNAPJA - 1895
Augusztus 23.
A RABSZOLGAKERESKEDELEMRŐL ÉS ANNAK ELTÖRLÉSÉRŐL VALÓ MEGEMLÉKEZÉS NEMZETKÖZI NAPJA
BRENTÁN KÁROLY SZÜLETÉSNAPJA - 1694
MEDGYASZAY ISTVÁN SZÜLETÉSNAPJA - 1877
Augusztus 23/24. SZŰZ HAVA
Augusztus 24.
SZENT BERTALAN APOSTOL
RUZITSKA BÉLA SZÜLETÉSNAPJA - 1867
Augusztus 25.
SZÁVA NÁNDOR SZÜLETÉSNAPJA - 1921
FENICHEL SÁMUEL SZÜLETÉSNAPJA - 1868
Augusztus 26.
JENEY ENDRE SZÜLETÉSNAPJA - 1891
BALOGH BÉLA SZÜLETÉSNAPJA - 1909
Augusztus 27.
SZENT MÓNIKA
LECHNER ÖDÖN SZÜLETÉSNAPJA - 1845
TERLANDAY EMIL JÁNOS SZÜLETÉSNAPJA - 1866
Augusztus 28.
SZENT ÁGOSTON
BRESZTOVSZKY BÉLA SZÜLETÉSNAPJA - 1872
LENHOSSÉK MIHÁLY SZÜLETÉSNAPJA - 1863
Augusztus 29.
KERESZTELŐ SZENT JÁNOS VÉRTANÚSÁGA
A MOHÁCSI VÉSZ EMLÉKEZETE - 1526
A MAGYAR FOTOGRÁFIA NAPJA
BÍRÓ LAJOS SZÜLETÉSNAPJA - 1856
HÁRI PÁL SZÜLETÉSNAPJA - 1869
Augusztus 30.
SZENCZI MOLNÁR ALBERT SZÜLETÉSNAPJA - 1574
POLLACK MIHÁLY SZÜLETÉSNAPJA - 1773
Augusztus 31.
ÉRDI KRAUSZ GYÖRGY SZÜLETÉSNAPJA - 1899
BESSE JÁNOS KÁROLY SZÜLETÉSNAPJA - 1765
SZEPTEMBER - SZENT MIHÁLY - ŐSZELŐ - FÖLDANYA HAVA
A régi rómaiak hetedik hónapja, innen neve septem (hét). Nálunk a kilencedik hónap s a munkaszezon (tanítási év) kezdete. Petőfi szeptember végén már az elmúlás hangulatát érezte. Az első őszi harmincnapos hónap, melynek 22-23. napján a Nap a Mérleg jegyébe s egyúttal az őszi napéjegypontba lép.
SZÜRET
A VILÁG ELSŐ NEMZETKÖZI MŰSZAKI-TUDOMÁNYOS KONFERENCIÁJA ILLETVE EGYESÜLETÉNEK MEGALAKULÁSA - 1786
Szeptember 1.
SZENT EGYED
A II. VILÁGHÁBORÚ KITÖRÉSÉNEK EMLÉKNAPJA
ISKOLAKEZDÉS - TANÉVNYITÓ
HAJNAL ANTAL SZÜLETÉSNAPJA - 1838
KÖVESLIGETHY RADÓ SZÜLETÉSNAPJA - 1862
KRAUSZ LAJOS SZÜLETÉSNAPJA - 1844
VERESS FERENC SZÜLETÉSNAPJA - 1832
A PEST-SZOLNOK VASÚTVONAL MEGNYITÁSA - 1847
Szeptember 2.
HALTENBERGER MIHÁLY SZÜLETÉSNAPJA - 1888
Szeptember 3.
UTALÓ: NAGY SZENT GERGELY
SCHULEK ELEMÉR SZÜLETÉSNAPJA - 1893
Szeptember 4.
SZENT ROZÁLIA
HORVÁTH ANTAL SZÜLETÉSNAPJA - 1848
KEREKES JÓZSEF SZÜLETÉSNAPJA - 1924
Szeptember 5.
KARÁCSONYI LÁSZLÓ SZÜLETÉSNAPJA - 1900
KRIPPEL MÓRIC SZÜLETÉSNAPJA - 1867
Szeptember 6.
HUTYRA FERENC SZÜLETÉSNAPJA - 1860
BLASKÓ GYÖRGY SZÜLETÉSNAPJA - 1914
HINTZ GYÖRGY SZÜLETÉSNAPJA - 1874
AZ ELSŐ ACETILÉNGÁZZAL MŰKÖDŐ KÖZVILÁGÍTÁS ÜZEMBEHELYEZÉSE - 1847
Szeptember 7.
KASSAI VÉRTANÚK
A TÖRÖK BUDA EMLÉKNAPJA
CSEH SÁNDOR SZÜLETÉSNAPJA - 1914
ZAMARÓCZY JENŐ SZÜLETÉSNAPJA - 1891
szeptember első vasárnapja BÁNYÁSZNAP MAGYARORSZÁGON
Szeptember 8.
SZENT ADORJÁN ÉS TÁRSAI
SZŰZ MÁRIA SZÜLETÉSE (KISBOLDOGASSZONY) - KISASSZONY NAPJA
AZ ÍRNI-OLVASNI TUDÁS NEMZETKÖZI NAPJA
A BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁS NAPJA
A FIZIOTERÁPIA VILÁGNAPJA
KELEMEN FRIGYES SZÜLETÉSNAPJA - 1924
Szeptember 9.
SAJÓ ELEMÉR SZÜLETÉSNAPJA - 1875
GUBÁNYI KÁROLY SZÜLETÉSNAPJA - 1867
Szeptember 10.
TOLENTINÓI SZENT MIKLÓS
CSEK JÁNOS SZÜLETÉSNAPJA - 1916
KORBÉLY JÓZSEF SZÜLETÉSNAPJA - 1864
SIKÓ ATTILA SZÜLETÉSNAPJA - 1897
TELEGDI-RÓTH LAJOS SZÜLETÉSNAPJA - 1841
Szeptember 11.
SZENT PROTHUS ÉS JÁCINT
TELLYESNICZKY JÁNOS SZÜLETÉSNAPJA - 1864
Szeptember 12.
SZŰZ MÁRIA SZENT NEVE
PLATZ FERENC BONIFÁC SZÜLETÉSNAPJA - 1848
SZTRÓKAY PÁL SZÜLETÉSNAPJA - 1899
Szeptember 13.
ARANYSZÁJÚ SZENT JÁNOS
RAUSCH FERENC SZÜLETÉSNAPJA - 1743
ROLLER MÁTYÁS SZÜLETÉSNAPJA - 1840
Szeptember 14.
A SZENTKERESZT FÖLMAGASZTALÁSÁNAK ÜNNEPE
NOTBURGA TIROLI SZOLGÁLÓLÁNY
A KERESZTÉNY EGYSÉG NAPJA
Szeptember 15.
A FÁJDALMAS SZŰZ - HÉTFÁJDALMÚ SZŰZANYA
A MOZDONYVEZETŐK NAPJA
KOVÁCS GYULA SZÜLETÉSNAPJA - 1815
SZÉNÁS GYÖRGY SZÜLETÉSNAPJA - 1921
szeptember második vagy harmadik hétvégéje TAKARÍTÁSI VILÁGNAP
szeptember harmadik keddje A BÉKE NEMZETKÖZI NAPJA
Szeptember 16.
SZENT KORNÉL ÉS SZENT CIPRIÁN
AZ ÓZONPAJZS MEGŐRZÉSÉNEK NEMZETKÖZI NAPJA
A HANGZÁSKULTÚRA NAPJA
SZENT-GYÖRGYI ALBERT - 1893; ORVOSI-ÉLETTANI NOBEL-DÍJ: 1937
KISS ÁRPÁD SZÜLETÉSNAPJA - 1889
KOLOS RICHÁRD SZÜLETÉSNAPJA - 1904
Szeptember 17.
UTALÓ: SZENT LAMBERT
BOLDOG SALKAHÁZI SÁRA
PUSKÁS TIVADAR SZÜLETÉSNAPJA - 1844
KONEK FRIGYES SZÜLETÉSNAPJA - 1867
SCHLAUCH IMRE SZÜLETÉSNAPJA - 1840
Szeptember 18.
SZENT LAMBERT
A ROKKANTAK NAPJA
STAUB MÓRIC SZÜLETÉSNAPJA - 1842
Szeptember 19.
KOSSUTH LAJOS SZÜLETÉSNAPJA - 1802
VÁNDOR JÓZSEF SZÜLETÉSNAPJA - 1897
Szeptember 20.
SZENT EUSZTÁK
A GYERMEKEK VILÁGNAPJA
BIZTOSÍTÁSI VILÁGNAP
TAMÁSI ÁRON SZÜLETÉSNAPJA - 1897
BAUER MIHÁLY SZÜLETÉSNAPJA - 1874
BENYOVSZKY MÓRIC SZÜLETÉSNAPJA - 1741
BODROGI TIBOR SZÜLETÉSNAPJA - 1924
KALLINA MÓR SZÜLETÉSNAPJA - 1844
SÖPKÉZ SÁNDOR SZÜLETÉSNAPJA - 1866
Szeptember 21.
SZENT MÁTÉ
UTALÓ: SZENT MÓRIC
A MAGYAR DRÁMA NAPJA
SZÉCHENYI ISTVÁN SZÜLETÉSNAPJA - 1791
ALZHEIMER VILÁGNAP
AZ ELSŐ BALATONI GŐZHAJÓ ELINDULÁSA - 1846
Szeptember 22.
SZENT MÓRIC
AUTÓMENTES VILÁGNAP
FALUDY GYÖRGY SZÜLETÉSNAPJA - 1910
VEDRES ISTVÁN, �SZEGED SZÉCHENYIJE� SZÜLETÉSNAPJA - 1765
szeptember harmadik hétvégéje
�EURÓPAI ÖRÖKSÉG NAPOK - NYITOTT KAPUK�
Szeptember 23.
ŐSZI NAPÉJEGYENLŐSÉG
SZENT TEKLA
NEMZETKÖZI HULLADÉKGYŰJTŐ NAP
MÁNDI ANDOR SZÜLETÉSNAPJA - 1891
RAFFELSBERGER FERENC SZÜLETÉSNAPJA - 1793
RICHTER GEDEON SZÜLETÉSNAPJA - 1872
Szeptember 24.
MÉRLEG HAVA
SZENT GELLÉRT PÜSPÖK
A FEHÉR KENDŐ NAPJA
BERECZKI MÁTÉ, "A HAZAI GYÜMÖLCSÉSZET ATYJA" SZÜLETÉSNAPJA - 1824
KOVÁCS GYÖRGY SZÜLETÉSNAPJA - 1925
SCHÖPF-MEREI ÁGOSTON SZÜLETÉSNAPJA - 1804
szeptember utolsó vasárnapja
A SZÍV VILÁGNAPJA
A HALLÁSSÉRÜLTEK VILÁGNAPJA
Szeptember 25.
FALLER JENŐ SZÜLETÉSNAPJA - 1894
SÜSS NÁNDOR SZÜLETÉSNAPJA - 1848
TÓTH MIKE MIHÁLY SZÜLETÉSNAPJA - 1838
Szeptember 26.
SZENT KOZMA ÉS SZENT DAMJÁN
SZENT JUSZTINA
A TISZTA HEGYEK NAPJA
AZ EURÓPAI NYELVEK NAPJA
HANTKEN MIKSA SZÜLETÉSNAPJA - 1821
RISZDORFER ÖDÖN SZÜLETÉSNAPJA - 1893
Szeptember 27.
UTALÓ: SZENT KOZMA ÉS SZENT DAMJÁN
PÁLI SZENT VINCE
IDEGENFORGALMI VILÁGNAP
SAÁGY ISTVÁN SZÜLETÉSNAPJA - 1865
JÁNOSI MIKLÓS SZÜLETÉSNAPJA - 1701
KERPELY ANTAL SZÜLETÉSNAPJA - 1866
MOCSÁRY SÁNDOR SZÜLETÉSNAPJA - 1841
AZ OLAJIPARI MÚZEUM MEGALAPÍTÁSA - 1967
AZ OPERAHÁZ MEGNYITÁSA - 1884
A VASKAPU-SZOROS MEGNYITÁSA - 1896
Szeptember 28.
SZENT VENCEL
SZENT FORSEUS PÜSPÖK
TOMPA MIHÁLY SZÜLETÉSNAPJA - 1817
ORMÁNDY MIKLÓS SZÜLETÉSNAPJA - 1846
SCHENZL GUIDÓ SZÜLETÉSNAPJA - 1823
TÖRŐ IMRE SZÜLETÉSNAPJA - 1900
Szeptember 29.
SZENT MIHÁLY, GÁBOR ÉS RAFAEL FŐANGYALOK
A PÁKOZDI CSATA - 1848
BÍRÓ LÁSZLÓ JÓZSEF SZÜLETÉSNAPJA - 1899
CSEH LAJOS SZÜLETÉSNAPJA - 1840
ŐSZI HÁLAADÁS AZ UNITÁRIUS EGYHÁZBAN
szeptember utolsó hetében TENGERÉSZETI VILÁGNAP
Szeptember 30.
SZENT JEROMOS
ELIE WIESEL - 1928; BÉKE NOBEL-DÍJ: 1986
A HELYI ÖNKORMÁNYZATOK NAPJA MAGYARORSZÁGON
BENEDEK ELEK SZÜLETÉSNAPJA - 1859; A NÉPMESE NAPJA
GRÓSZ EMIL SZÜLETÉSNAPJA - 1865
HUGONNAY VILMA SZÜLETÉSNAPJA - 1847
MÓRA KÁROLY SZÜLETÉSNAPJA - 1899
PFEIFER IGNÁC SZÜLETÉSNAPJA - 1868
szeptember Tisri hónap 1. és 2. napja (szeptember 6. és október 5. között, csak hétfőre, keddre, csütörtökre vagy szombatra eshet)
ROS HASANA - ZSIDÓ ÚJÉV
szeptember Tisri hónap 10. napja (szeptember 15-től október 10-ig)
JOM KIPPUR - ENGESZTELÉS NAPJA
szeptember Tisri 15-21 (szeptember 20-tól október közepéig)
SZUKKOT - SÁTOROS ÜNNEP
szeptember Tisri hónap 22. és 23. napja (szeptember vége-október eleje) Torá
SMINI ÁCERET ÉS SZIMCHÁT TORÁ szeptember végén - változó dátummal
OKTÓBER - MINDSZENT HAVA - ŐSZHÓ - MAGVETŐ HAVA
Nyolcadik hónapot számított a rómaiaknál (octo), nálunk a tizedik hónap. A 6. napján a hősi halált halt aradi vértanúkra emlékezünk. A Nap a Skorpió jegyébe lép.
október - Tisri hónap 1. és 2. napja (szeptember 6. és október 5. között)
ROS HASANA - ZSIDÓ ÚJÉV
október - Tisri hónap 10. napja (szeptember 15. és október 10. között)
JOM KIPPUR - ENGESZTELÉS NAPJA
október - Tisri hónap 22. és 23. napja (szeptember vége - október eleje)
SMINI ÁCERET ÉS SZIMCHÁT TORÁ
október - Tisri hónap 15-21. (szeptember 20. és október közepe között)
SZUKKOT - SÁTOROS ÜNNEP
SZÜRET
Október 1.
LISIEUX-I SZENT TERÉZ
ZENEI VILÁGNAP
AZ IDŐSEK VILÁGNAPJA
DABIS LÁSZLÓ SZÜLETÉSNAPJA - 1891
A FÖLDTANI INTÉZET ÁTADÁSA - 1899
KERÉKJÁRTÓ BÉLA SZÜLETÉSNAPJA - 1898
október első hétfője HABITAT VILÁGNAP
október első hétvégéje NEMZETKÖZI MADÁRMEGFIGYELŐ NAPOK
október első vasárnapja A HEPATITIS VILÁGNAPJA
október eleje GYALOGLÓ VILÁGNAP
Október 2.
SZENT ŐRZŐANGYALOK
BARLAI BÉLA SZÜLETÉSNAPJA - 1870
Október 3.
BARBARITS LAJOS SZÜLETÉSNAPJA - 1899
HAYNALD LAJOS SZÜLETÉSNAPJA - 1816
SÁRVÁRY PÁL SZÜLETÉSNAPJA - 1765
Október 4.
ASSISI SZENT FERENC
AZ ÁLLATOK VILÁGNAPJA
PÁZMÁNY PÉTER SZÜLETÉSNAPJA - 1570
A FERENC JÓZSEF HÍD ÁTADÁSA - 1896
POSNER KÁROLY SZÜLETÉSNAPJA - 1822
ZUBER FERENC SZÜLETÉSNAPJA - 1874
október 4-től 10-éig. A VILÁGŰR HETE
Október 5.
A PEDAGÓGUSJOGOK VILÁGNAPJA
WALLENBERG-NAP
CZEKELIUS AURÉL SZÜLETÉSNAPJA - 1844
FUSS MIHÁLY SZÜLETÉSNAPJA - 1814
HEGEDŰS ÁRMIN SZÜLETÉSNAPJA - 1869
XÁNTUS JÁNOS SZÜLETÉSNAPJA - 1825
Október 6.
AZ ARADI VÉRTANÚK EMLÉKNAPJA - GRÓF BATTHYÁNY LAJOS KIVÉGZÉSÉNEK NAPJA - NEMZETI GYÁSZNAP
SZENT BRÚNÓ
ÁBRAHÁM NAPJA
AZ ÉPÍTÉSZEK VILÁGNAPJA
SZÉCSI ZSIGMOND SZÜLETÉSNAPJA - 1841
Október 7.
RÓZSAFÜZÉR KIRÁLYNŐJE
DORNER GYULA SZÜLETÉSNAPJA - 1866
Október 8.
SZŰZ MÁRIA, MAGYAROK NAGYASSZONYA
SZENT THAIS
VENDEL MIKLÓS SZÜLETÉSNAPJA - 1896
október második szerdája A TERMÉSZETI KATASZTRÓFÁK CSÖKKENTÉSÉNEK VILÁGNAPJA
október második csütörtökje A LÁTÁS VILÁGNAPJA
Október 9.
SZENT DÉNES
POSTAI VILÁGNAP
CSABA LÁSZLÓ SZÜLETÉSNAPJA - 1924
ÉBER ERNŐ SZÜLETÉSNAPJA - 1874
KATONA MIHÁLY SZÜLETÉSNAPJA - 1764
SEGNER JÁNOS ANDRÁS, A �TURBINA ATYJA� SZÜLETÉSNAPJA - 1704
október második péntekje A TOJÁS VILÁGNAPJA
Október 10.
A LELKI EGÉSZSÉG VILÁGNAPJA
FLÓR FERENC, A �LEGMAGYARABB MAGYAR ORVOS� SZÜLETÉSNAPJA - 1809
TORMAY BÉLA SZÜLETÉSNAPJA - 1839
Október 11.
HAAR ALFRÉD SZÜLETÉSNAPJA - 1885
KAISER KÁROLY SZÜLETÉSNAPJA - 1864
KERPELY KÁLMÁN SZÜLETÉSNAPJA - 1864
Október 12.
AZ EURÓPAI KULTÚRA NAPJA
BENE FERENC SZÜLETÉSNAPJA - 1775
BITTÓ BÉLA SZÜLETÉSNAPJA - 1865
TULOGDI JÁNOS SZÜLETÉSNAPJA - 1891
WEICHINGER KÁROLY SZÜLETÉSNAPJA - 1893
Október 13.
SZENT KÁLMÁN ÍR ZARÁNDOK
HENSZLMANN IMRE SZÜLETÉSNAPJA - 1813
BUDAPESTEN MEGKEZDŐDÖTT A KÖZCÉLÚ VILLAMOS ENERGIA SZOLGÁLTATÁS - 1893
Október 14.
SZENT I. KALLIXTUSZ
SZABVÁNYOSÍTÁSI VILÁGNAP
ANDERKÓ AURÉL SZÜLETÉSNAPJA - 1869
KIENITZ VILMOS SZÜLETÉSNAPJA - 1889
KOSZTKA KÁROLY SZÜLETÉSNAPJA - 1814
SCHICKEDANZ ALBERT SZÜLETÉSNAPJA - 1846
TANGL KÁROLY SZÜLETÉSNAPJA - 1869
TÖRÖK JÓZSEF SZÜLETÉSNAPJA - 1813
Október 15.
AVILAI SZENT TERÉZ
A LÁTÁSSÉRÜLTEK NEMZETKÖZI NAPJA / A FEHÉR BOT NAPJA
MEGINDULT AZ UTASOKAT IS SZÁLLÍTÓ LÓFOGATÚ POSTAKOCSI (DELIZSÁNSZ) FORGALOM - 1750
MARCHART JÓZSEF SZÜLETÉSNAPJA - 1896
PANTOCSEK JÓZSEF SZÜLETÉSNAPJA - 1846
Október 16.
SZENT HEDVIG SZILÉZIAI HERCEGNŐ
SZENT GÁL
ÉLELMEZÉSI VILÁGNAP
A KENYÉR VILÁGNAPJA
SIPOS PÁL SZÜLETÉSNAPJA - 1759
BAROSS LÁSZLÓ, A �BÁNKÚTI BÚZÁK ATYJA� SZÜLETÉSNAPJA - 1865
JORDÁN KÁROLY SZÜLETÉSNAPJA - 1871
SÁMSONDI KISS BÉLA, A SZÖVETSZERKEZETES ÉPÍTÉSI RENDSZER KIDOLGOZÓJÁNAK SZÜLETÉSNAPJA - 1899
Október 17.
ANTIOCHIAI SZENT IGNÁC
UTALÓ - SZENT HEDVIG SZILÉZIAI HERCEGNŐ
UTALÓ - ZSUZSANNA
DEÁK FERENC SZÜLETÉSNAPJA - 1803
A SZEGÉNYSÉG ELLENI KÜZDELEM VILÁGNAPJA
ZEMPLÉN GYŐZŐ, A LÖKÉSHULLÁMOK ELMÉLETÉNEK KIDOLGOZÓJA SZÜLETÉSNAPJA - 1879
Október 18.
SZENT LUKÁCS EVANGÉLISTA
ALMÁSI BALOGH PÁL SZÜLETÉSNAPJA - 1794
DÁVID LAJOS SZÜLETÉSNAPJA - 1889
BEYTHE ANDRÁS SZÜLETÉSNAPJA - 1564
DUGONICS ANDRÁS, A MAGYAR MATEMATIKAI MŰNYELV MEGTEREMTŐJE ÉS A MAGYAR REGÉNYÍRÁS ÚTTÖRŐJE SZÜLETÉSNAPJA - 1740
AZ ÓBUDAI GÁZGYÁR ÜZEMBE HELYEZÉSE - 1913
RHORER LÁSZLÓ SZÜLETÉSNAPJA - 1874
Október 19.
A GELLÉRTHEGYI CSILLAGVIZSGÁLÓ FELAVATÁSA - 1815
PFEIFFER MIHÁLY SZÜLETÉSNAPJA - 1721
Október 20.
SZENT VENDEL
BALASSI BÁLINT SZÜLETÉSNAPJA - 1554
A CSONTRITKULÁS VILÁGNAPJA
A MAI NÉPRAJZI MÚZEUM ÉPÜLETÉNEK ÁTADÁSA - 1896
BÖCKH JÁNOS, A HAZAI KŐOLAJKUTATÁSOK MEGSZERVEZŐJE SZÜLETÉSNAPJA - 1840
GERSTER BÉLA SZÜLETÉSNAPJA - 1850
Október 21.
SZENT ORSOLYA
SZENT KORDULA
SZENT HYLARION
KRÚDY GYULA SZÜLETÉSNAPJA - 1878
FÖLDÜNKÉRT VILÁGNAP
MOESZ GUSZTÁV SZÜLETÉSNAPJA - 1873
PÁLFY MÓRIC SZÜLETÉSNAPJA - 1871
SZŐKE BÉLA SZÜLETÉSNAPJA - 1894
TIMKÓ IMRE SZÜLETÉSNAPJA - 1875
Október 22.
SZENT SZEVÉRUS
UTALÓ - SZENT KORDULA
LISZT FERENC SZÜLETÉSNAPJA - 1811
CSIKI ERNŐ SZÜLETÉSNAPJA - 1875
KÜZDÉNYI SZILÁRD SZÜLETÉSNAPJA - 1867
SZALAY SÁNDOR, A DEBRECENI MAGFIZIKAI ISKOLA MEGALAPÍTÓJA SZÜLETÉSNAPJA - 1909
október negyedik hétfője AZ ISKOLAI KÖNYVTÁRAK NAPJA
Október 23.
AZ 1956. ÉVI FORRADALOM ÉS SZABADSÁGHARC KEZDETÉNEK ÉS A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG 1989. ÉVI KIKIÁLTÁSÁNAK NAPJA
KAPISZTRÁN SZENT JÁNOS
BERETZK PÉTER SZÜLETÉSNAPJA - 1894
Október 24.
UTALÓ - RAFAEL FŐANGYAL
A MAGYAR OPERETT NAPJA
TÓTH ÁGOSTON SZÜLETÉSNAPJA - 1812
AZ ENSZ NAPJA
A FEJLŐDÉSRŐL VALÓ TÁJÉKOZTATÁS VILÁGNAPJA
A LEFEGYVERZÉS HETE
október 24/25. SKORPIÓ HAVA
október utolsó szombatjáról vasárnapra virradó éjszaka A NYÁRI IDŐSZÁMÍTÁS VÉGE
Október 25.
KRISPIN, ÓKERESZTÉNY VÉRTANÚ
AZ ELSŐ MAGYAR HIVATALOS SZÍNIELŐADÁS NAPJA - 1790
AZ IPARMŰVÉSZETI MÚZEUM ÁTADÁSA - 1896
ZATYKÓ IMRE SZÜLETÉSNAPJA - 1900
Október 26.
SZENT DÖMÖTÖR
KENESSEY BÉLA SZÜLETÉSNAPJA - 1866
ZEMPLÉN GÉZA SZÜLETÉSNAPJA - 1883
Október 27.
KAZINCZY FERENC SZÜLETÉSNAPJA - 1759
DÉRI MIKSA, A ZÁRT VASMAGÚ TRANSZFORMÁTOR EGYIK FELTALÁLÓJA SZÜLETÉSNAPJA - 1854
FEHÉR DÁNIEL SZÜLETÉSNAPJA - 1890
HAJTS LAJOS SZÜLETÉSNAPJA - 1866
MÖLLER KÁROLY SZÜLETÉSNAPJA - 1894
Október 28.
SZENT SIMON ÉS JÚDÁS APOSTOLOK
KORMOS ISTVÁN SZÜLETÉSNAPJA - 1923
A RUBIK-KOCKA MAGYAR SZABADALMI BEJELENTÉSÉNEK KÖZZÉTÉTELE - 1976
CSIBA ISTVÁN SZÜLETÉSNAPJA - 1673
DADAY ANDRÁS SZÜLETÉSNAPJA - 1889
SZENTMÁRTONY IGNÁC SZÜLETÉSNAPJA - 1718
Október 29.
STEINDL IMRE, AZ ORSZÁGHÁZ TERVEZŐJE SZÜLETÉSNAPJA - 1839
DETRE LÁSZLÓ SZÜLETÉSNAPJA - 1874
október utolsó munkanapja TAKARÉKOSSÁGI VILÁGNAP
Október 30.
HERMANN MIKSA SZÜLETÉSNAPJA - 1868
KLASZ MÁRTON SZÜLETÉSNAPJA - 1819
Október 31.
SZENT WOLFGANG
A REFORMÁCIÓ EMLÉKNAPJA
POLGÁRI DEMOKRATIKUS FORRADALOM MAGYARORSZÁGON - "ŐSZIRÓZSÁS FORRADALOM"
JÁMBOR LAJOS SZÜLETÉSNAPJA - 1869
KANDÓ KÁLMÁN FÁZISVÁLTÓS PRÓBAMOZDONYÁNAK ELSŐ MAGYARORSZÁGI PRÓBAFUTÁSA - 1923
NOVEMBER - SZENT ANDRÁS HAVA - ŐSZUTÓ - ENYÉSZET HAVA
A latin novem (kilenc) szóból, mert a régi római naptárban a kilencedik hónap volt; nálunk a tizenegyedik. A Magyar Tudományos Akadémiát e hónapban alapította Széchenyi István gróf s a Nemzeti Múzeumot annak atyja, Széchenyi Ferenc gróf. A Nap a Nyilas jegyébe lép.
Kiszlév hónap 25. napjától nyolc napon át (november vége - december)
CHANUKA
November 1.
MINDENSZENTEK
THÉK ENDRE SZÜLETÉSNAPJA - 1842
SCHLESINGER LAJOS SZÜLETÉSNAPJA - 1864
LIPPAI JÁNOS SZÜLETÉSNAPJA - 1606
TELEKI SÁMUEL SZÜLETÉSNAPJA - 1845
BRUCKNER GYŐZŐ SZÜLETÉSNAPJA - 1900
MEGKEZDTE MŰKÖDÉSÉT A JÓZSEF IPARTANODA - 1846
November 2.
HALOTTAK NAPJA
ILLYÉS GYULA SZÜLETÉSNAPJA - 1902
DIVALD KÁROLY SZÜLETÉSNAPJA - 1830
November 3.
SZENT HUBERTUS
A MAGYAR TUDOMÁNY NAPJA
A MAGYAR TUDÓS TÁRSASÁG (A KÉSŐBBI MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA) SZÜLETÉSNAPJA - 1825
A JAPÁN KULTÚRA NAPJA
BOLYAI JÁNOS LEVELE APJÁHOZ KORSZAKALKOTÓ FELISMERÉSÉRŐL - 1823
VÉRTES LÁSZLÓ SZÜLETÉSNAPJA - 1914
MÁRFÖLDY ALADÁR SZÜLETÉSNAPJA - 1893
BUCHHOLTZ GYÖRGY SZÜLETÉSNAPJA - 1688
RÉTHY MÓR SZÜLETÉSNAPJA - 1848
SCHWARZ DÁVID LÉGHAJÓ-KONSTRUKCIÓJÁNAK SIKERES FELSZÁLLÁSA - 1897
November 4.
BORROMEI SZENT KÁROLY
AZ 1956-OS FORRADALOM ÉS SZABADSÁGHARC LEVERÉSÉNEK GYÁSZNAPJA
LÓCZY LAJOS SZÜLETÉSNAPJA - 1849
JAKAB DEZSŐ SZÜLETÉSNAPJA - 1864
PAPP KÁROLY SZÜLETÉSNAPJA - 1873
November 5.
ÁRPÁD-HÁZI SZENT IMRE
RADÓ SÁNDOR SZÜLETÉSNAPJA - 1899
LAKATOS IMRE SZÜLETÉSNAPJA - 1922
SUTÁK JÓZSEF SZÜLETÉSNAPJA - 1865
HANSTADTI LANG NEPOMUK JÁNOS SZÜLETÉSNAPJA - 1770
November 6.
SZENT LÉNÁRT
NEMZETKÖZI NAP A KÖRNYEZET HÁBORÚ ÉS FEGYVERES KONFLIKTUS SORÁN TÖRTÉNŐ KIFOSZTÁSÁNAK MEGELŐZÉSÉÉRT
GANZ ÁBRAHÁM SZÜLETÉSNAPJA - 1814
November 7.
ERKEL FERENC SZÜLETÉSNAPJA - 1810
AZ ÁRPÁD HÍD FELAVATÁSA - 1950
AZ ELSŐ MAGYARORSZÁGI EJTŐERNYŐS UGRÁS - 1920
November 8.
A NÉGY MEGKORONÁZOTT
VÁROSOK NAPJA
BERECZKY ENDRE SZÜLETÉSNAPJA - 1896
November 9.
A LATERÁNI BAZILIKA FELSZENTELÉSÉNEK ÜNNEPE
KERTÉSZ IMRE SZÜLETÉSNAPJA - 1929; IRODALMI NOBEL-DÍJ: 2002
ZORKÓCZY SAMU SZÜLETÉSNAPJA - 1869
KOVÁCS JÁNOS SZÜLETÉSNAPJA - 1816
MOSKOVITS MIKLÓS SZÜLETÉSNAPJA - 1875
FISCHER DÁNIEL SZÜLETÉSNAPJA - 1695
November 10.
NAGY SZENT LEÓ PÁPA
NEMZETKÖZI IFJÚSÁGI VILÁGNAP
A TUDOMÁNY VILÁGNAPJA A BÉKÉÉRT ÉS A FEJLŐDÉSÉRT
TETMAJER ALFRÉD SZÜLETÉSNAPJA - 1889
November 11.
SZENT MÁRTON
KATONA JÓZSEF SZÜLETÉSNAPJA - 1791
November 12.
SZENT JOZAFÁT
MINŐSÉGÜGYI VILÁGNAP
A SZOCIÁLIS AKCIÓ NEMZETKÖZI NAPJA
EÖTVÖS LORÁND AKADÉMIAI ELŐADÁSA A GRAVITÁCIÓRÓL - 1888
BÖLCSKEI ELEMÉR, AZ ELSŐ HAZAI ALUMÍNIUMHÍD TERVEZŐJÉNEK SZÜLETÉSNAPJA - 1917
November 13.
A MAGYAR SZENTEK EMLÉKNAPJA
ÁRPÁD-HÁZI BOLDOG ERZSÉBET ÖZVEGY
SZENT GERTRUD
SZENT BERECK
HATÁR GYŐZŐ SZÜLETÉSNAPJA - 1914
BERTALAN KÁROLY SZÜLETÉSNAPJA - 1914
MAGYAR LÁSZLÓ SZÜLETÉSNAPJA - 1818
HERMANN EMIL GUSZTÁV SZÜLETÉSNAPJA - 1840
KLEBELSBERG KUNÓ SZÜLETÉSNAPJA - 1875
November 14.
HIDEGGEL HÁLÓ SZENT PÁL
ÁPRILY LAJOS SZÜLETÉSNAPJA - 1887
DIABETES VILÁGNAP
WILCKENS HENRIK DÁVID, A MAGYARORSZÁGI ERDÉSZETI FELSŐOKTATÁS MEGTEREMTŐJÉNEK SZÜLETÉSNAPJA - 1763
November 15.
SZENT LIPÓT
DÁVID FERENC HALÁLA NAPJA - 1579
PÉCZELY ANTAL SZÜLETÉSNAPJA - 1894
PÓCZA JENŐ SZÜLETÉSNAPJA - 1915
November 16.
A TOLERANCIA NEMZETKÖZI NAPJA
KOSSUTH FERENC SZÜLETÉSNAPJA - 1841
TREITZ PÉTER SZÜLETÉSNAPJA - 1866
november harmadik csütörtökje FÜSTMENTES NAP
November 17.
SZENT ÁNYOS
BUDAPEST ÜNNEPNAPJA
CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY SZÜLETÉSNAPJA - 1773
WIGNER JENŐ SZÜLETÉSNAPJA - 1902; FIZIKAI NOBEL-DÍJ: 1963
SELÉNYI PÁL SZÜLETÉSNAPJA - 1884
PEKÁR DEZSŐ SZÜLETÉSNAPJA - 1873
november harmadik hete A MAGYAR NÉPDAL ÉS NÉPKÖLTÉSZET HETE
November 18.
AZ EÖTVÖS LORÁND GEOFIZIKAI INTÉZET MEGALAKULÁSA - 1919
A NŐK EGYETEMI TANULMÁNYAINAK ENGEDÉLYEZÉSE - 1895
KECZKÉS KÁROLY SZÜLETÉSNAPJA - 1799
JENDRASSIK JENŐ SZÜLETÉSNAPJA - 1824
KÖLESÉRI SÁMUEL SZÜLETÉSNAPJA - 1663
November 19.
ÁRPÁD-HÁZI SZENT ERZSÉBET
SCHULEK FRIGYES SZÜLETÉSNAPJA - 1841
NÉMETH ENDRE SZÜLETÉSNAPJA - 1891
KÉZDI ÁRPÁD SZÜLETÉSNAPJA - 1919
BOROS ÁDÁM SZÜLETÉSNAPJA - 1900
November 20.
AFRIKA IPAROSÍTÁSÁNAK NAPJA
IFJÚ ZENEBARÁTOK VILÁGNAPJA
A GYERMEKEK JOGÁNAK VILÁGNAPJA
AZ AJKAI TIMFÖLDGYÁR ÉS ALUMÍNIUMKOHÓ MŰKÖDÉSÉNEK KEZDETE - 1942
A SZEGEDI DUGONICS TÁRSASÁG MEGALAKULÁSA - 1892
SINA GYÖRGY SZÜLETÉSNAPJA - 1782
November 21.
SZŰZ MÁRIA BEMUTATÁSA
A FILOZÓFIA NAPJA
A TELEVÍZIÓ VILÁGNAPJA
HATVANI ISTVÁN SZÜLETÉSNAPJA - 1718
BEREGSZÁSZI (NAGY) PÁL SZÜLETÉSNAPJA - 1790
November 22.
SZENT CECÍLIA
A MAGYAR KÖZOKTATÁS NAPJA
ADY ENDRE SZÜLETÉSNAPJA - 1877
November - advent előtti utolsó vasárnap
AZ EGYHÁZI ÉV VÉGE - KRISZTUS KIRÁLY
November 23.
NYILAS HAVA
SZENT KELEMEN PÁPA
KEŐD JÓZSEF SZÜLETÉSNAPJA - 1839
THANHOFFER LAJOS SZÜLETÉSNAPJA - 1843
November 24.
HUSZONNÉGY VÉN
LECHNER EGON SZÜLETÉSNAPJA - 1890
November 25.
ALEXANDRIAI SZENT KATALIN
A MAGYAR LABDARÚGÁS NAPJA
A NŐK ELLENI ERŐSZAK MEGSZÜNTETÉSÉNEK VILÁGNAPJA
LÁNYI BÉLA SZÜLETÉSNAPJA - 1894
PÖSCHL IMRE SZÜLETÉSNAPJA - 1871
TIRINGER FERENC SZÜLETÉSNAPJA - 1875
PUTNOKY LÁSZLÓ SZÜLETÉSNAPJA - 1888
November 26.
BABITS MIHÁLY SZÜLETÉSNAPJA - 1883
STEIN AURÉL SZÜLETÉSNAPJA - 1862
SCHÜBERSZKY KÁROLY SZÜLETÉSNAPJA - 1863
November 27.
PILINSZKY JÁNOS SZÜLETÉSNAPJA - 1921
VÉRADÓK NAPJA
HOFMANN KÁROLY SZÜLETÉSNAPJA - 1839
FINKEY JÓZSEF SZÜLETÉSNAPJA - 1889
ABODY ELŐD SZÜLETÉSNAPJA - 1896
KOMORNOKI LÁSZLÓ SZÜLETÉSNAPJA - 1921
BALOGH LÓRÁNT SZÜLETÉSNAPJA - 1869
November 28.
SOMLYÓ GYÖRGY SZÜLETÉSNAPJA - 1920
NAGY ERNŐ SZÜLETÉSNAPJA - 1917
November 29.
A PALESZTIN SZOLIDARÍTÁS NEMZETKÖZI NAPJA
SZELE MIHÁLY SZÜLETÉSNAPJA - 1896
ALTENBURGER GYULA SZÜLETÉSNAPJA - 1866
KISS IMRE SZÜLETÉSNAPJA - 1775
November 30.
SZENT ANDRÁS APOSTOL
A MAGYAR AUTOMOBIL CLUB MEGALAKULÁSA - 1900
BALLÓ MÁTYÁS SZÜLETÉSNAPJA - 1844
VÁLYI K. ANDRÁS SZÜLETÉSNAPJA - 1764
HEIM PÁL SZÜLETÉSNAPJA - 1876
HŐGYES ENDRE SZÜLETÉSNAPJA - 1847
november utolsó péntekje
NEMZETKÖZI NE VÁSÁROLJ SEMMIT! NAP
ADVENT
DECEMBER - KARÁCSONY HAVA - TÉLELŐ - ÁLOM HAVA
A Romulus által beosztott római év tizedik hónapja volt (decem). Mikor Numa a januárral és februárral megtoldva tizenkét hónapot csinált, akkor december a végére szorult az évnek. Nagy Károly szent hónapnak nevezte el decembert a nagykarácsonyi ünnepek alapján, amelyek az áhitatos szívek örömnapjaiból állnak. 21-ével kezdődik csillagászatilag a tél. A Nap a Bak jegyébe lép.
ADVENT
December 1.
SZENT ELIGIUS
A MAGYAR RÁDIÓZÁS NAPJA
AZ AIDS ELLENI VILÁGNAP
A BÉKÉÉRT BEBÖRTÖNZÖTTEK NEMZETKÖZI NAPJA
VÖRÖSMARTY MIHÁLY SZÜLETÉSNAPJA - 1800
BORBÉLY LAJOS SZÜLETÉSNAPJA - 1843
INKEY BÉLA SZÜLETÉSNAPJA - 1847
December 2.
A SZTÓMÁSOK VILÁGNAPJA
A RABSZOLGASÁG FELSZÁMOLÁSÁNAK VILÁGNAPJA
POSEWITZ TIVADAR SZÜLETÉSNAPJA - 1850
December 3.
XAVÉRI SZENT FERENC
A FOGYATÉKOS EMBEREK NEMZETKÖZI NAPJA
AZ ELSŐ MAGYAR TUDÓS TÁRSASÁG MEGALAKULÁSA - 1793
ZIMMERMANN ÁGOSTON SZÜLETÉSNAPJA - 1875
GÁBORI MIKLÓS SZÜLETÉSNAPJA - 1925
December 4.
SZENT BORBÁLA NAPJA - BÁNYÁSZNAP MAGYARORSZÁGON
TOMCSÁNYI ÁDÁM SZÜLETÉSNAPJA - 1755
December 5.
A GAZDASÁGI ÉS SZOCIÁLIS FEJLŐDÉS ÖNKÉNTESEINEK VILÁGNAPJA
FIALOWSZKI LAJOS SZÜLETÉSNAPJA - 1846
JELITAI JÓZSEF SZÜLETÉSNAPJA - 1889
PETRIK LAJOS SZÜLETÉSNAPJA - 1851
December 6.
SZENT MIKLÓS - "MIKULÁS NAPJA"
GOLDMARK PÉTER KÁROLY SZÜLETÉSNAPJA - 1906
MECHWART ANDRÁS SZÜLETÉSNAPJA - 1834
AUGUSTINI KERESZTÉLY SZÜLETÉSNAPJA - 1598
NAGY DEZSŐ SZÜLETÉSNAPJA - 1841
FRÖHLICH PÁL SZÜLETÉSNAPJA - 1889
SZEGEDI SÁNDOR SZÜLETÉSNAPJA - 1921
NAGY KÁROLY SZÜLETÉSNAPJA - 1797
CSÁSZÁR ELEMÉR SZÜLETÉSNAPJA - 1891
ENTZ FERENC SZÜLETÉSNAPJA - 1805
December 7.
SZENT AMBRUS
A NEMZETKÖZI POLGÁRI REPÜLÉS NAPJA
SCHWARZ DÁVID SZÜLETÉSNAPJA - 1850
KEPES GYULA SZÜLETÉSNAPJA - 1847
December 8.
SZŰZ MÁRIA SZEPLŐTELEN FOGANTATÁSA
PEKÁR IMRE SZÜLETÉSNAPJA - 1838
HILD JÓZSEF SZÜLETÉSNAPJA - 1789
December 9.
A LABDARÚGÁS VILÁGNAPJA
LIPTHAY SÁNDOR SZÜLETÉSNAPJA - 1847
AZ ORSZÁGOS ERDÉSZETI EGYESÜLET MEGALAKULÁSA - 1866
December 10.
AZ EMBERI JOGOK NAPJA
KORÁNYI FRIGYES SZÜLETÉSNAPJA - 1827
PETZ ALADÁR SZÜLETÉSNAPJA - 1888
PACSÉRY IMRE SZÜLETÉSNAPJA - 1900
ANGELI LAMBERT SZÜLETÉSNAPJA - 1916
PATAI IMRE SZÜLETÉSNAPJA - 1894
KONDÉR ISTVÁN SZÜLETÉSNAPJA - 1897
HÜNNINGER ADOLF SZÜLETÉSNAPJA - 1849
December 11.
NEMZETKÖZI HEGY NAP
AZ MTA PALOTA FELAVATÁSA - 1865
PATTANTYÚS-ÁBRAHÁM GÉZA SZÜLETÉSNAPJA - 1885
HORÁNSZKY NÁNDOR SZÜLETÉSNAPJA - 1899
December 12.
PICK MÁRK SZÜLETÉSNAPJA - 1843
TELKES MÁRIA SZÜLETÉSNAPJA - 1900
DARVAI MÓR SZÜLETÉSNAPJA - 1849
TÓTH JÁNOS SZÜLETÉSNAPJA - 1899
December 13.
SZENT LÚCIA - "LUCA NAPJA"
SZENT OTTÍLIA
SZENT JODOK
KOLBÁNYI GÉZA SZÜLETÉSNAPJA - 1863
OBERMAYER ERNŐ SZÜLETÉSNAPJA - 1888
PÓLYA GYÖRGY SZÜLETÉSNAPJA - 1887
December 14.
KERESZTES SZENT JÁNOS
SZENT NICASIUS
A HŰSÉG NAPJA MAGYARO
KARDOS LAJOS SZÜLETÉSN
SCHEFFER VIKTOR SZÜLETÉSNAPJA - 1900
December 15.
BOLYAI JÁNOS SZÜLETÉSNAPJA - 1802
BÁRTFAY (PACZONA) JÓZSEF SZÜLETÉSNAPJA - 1865
December 16.
KODÁLY ZOLTÁN SZÜLETÉSNAPJA - 1882
A MAGYAR KÓRUSOK NAPJA
A VASÚTI ÖSSZEKÖTTETÉS LÉTREJÖTTE PEST ÉS BÉCS KÖZÖTT - 1850
A CORVIN FILMSZÍNHÁZ FELAVATÁSA -1922
KÓS KÁROLY SZÜLETÉSNAPJA - 1883
KŐNIG GYULA SZÜLETÉSNAPJA - 1849
GYULAI ZOLTÁN SZÜLETÉSNAPJA - 1887
December 17.
SZENT LÁZÁR
HALÁSZ ANDRÁS SZÜLETÉSTORKOS JUSTUS JÁNOS SZÜLETÉSNAPJA - 1699
December 18.
AZ EMIGRÁNSOK NEMZETKÖZI NAPJA
A KISEBBSÉGEK NAPJA MAGYARORSZÁGON
BOGDÁNFY ÖDÖN SZÜLETÉSNAPJA - 1863
STÜHMER FRIGYES SZÜLETÉSNAPJA - 1843
BALLA ANTAL SZÜLETÉSNAPJA - 1739
SZABADY JENŐ SZÜLETÉSNAPJA - 1891
December 19.
SZILÁRD LEÓ ÉS ENRICO FERMI ATOMREAKTORRA VONATKOZÓ SZABADALMI BEJELENTÉSE: AMERIKAI SZABADALMI HIVATAL - 1944
PAVLICS FERENC HOLDJÁRÓ JÁRMŰVÉNEK ELSŐ ÚTJA A HOLD FELSZÍNÉN - 1972
VIDATS ISTVÁN SZÜLETÉSNAPJA - 1802
December 20.
UTALÓ - ANTIOCHIAI SZENT IGNÁC
THAN KÁROLY SZÜLETÉSNAPJA - 1834
SCHEDIUS LAJOS SZÜLETÉSNAPJA - 1768
BENKŐ JÓZSEF SZÜLETÉSNAPJA - 1740
BORSOS JÓZSEF SZÜLETÉSNAPJA - 1821
December 21.
TÉLI NAPFORDULÓ; A CSILLAGÁSZATI TÉL KEZDETE
AZ IDEIGLENES NEMZETGYŰLÉS ÖSSZEÜLÉSÉNEK NAPJA / A DEMOKRATIKUS MAGYARORSZÁG ÜNNEPE
SZENT ("HITETLEN") TAMÁS APOSTOL
FÖLDI JÁNOS SZÜLETÉSNAPJA - 1755
KOGUTOWICZ MANÓ SZÜLETÉSNAPJA - 1851
FORSTER GYULA SZÜLETÉSNAPJA - 1846
December 22.
PETRI GYÖRGY SZÜLETÉSNAPJA - 1943
SEMSEY ANDOR SZÜLETÉSNAPJA - 1833
BAKÓ GÁBOR SZÜLETÉSNAPJA - 1871
BRÓDY IMRE SZÜLETÉSNAPJA - 1891
december 22/23. BAK HAVA
December 23.
MÁNDY IVÁN SZÜLETÉSNAPJA - 1918
PAUER JÁNOS SZÜLETÉSNAPJA - 1846
December 24.
ÁDÁM ÉS ÉVA - "SZENTESTE"
PEREGI SÁNDOR SZÜLETÉSNAPJA - 1916
December 25.
KARÁCSONY - JÉZUS KRISZTUS SZÜLETÉSE
SZENT ANASZTÁZIA
KURLÄNDER IGNÁC SZÜLETÉSNAPJA - 1846
December 26.
KARÁCSONY MÁSNAPJA
SZENT ISTVÁN DIAKÓNUS
A PESTI HENGERMALOM TÁRSASÁG MEGALAKULÁSA - 1838
BORN IGNÁC SZÜLETÉSNAPJA - 1742
GÖNCZY PÁL SZÜLETÉSNAPJA - 1817
HOLLÓSY JUSTINIÁN SZÜLETÉSNAPJA - 1819
SCHULEK JÁNOS SZÜLETÉSNAPJA - 1872
RÓTH MIKSA SZÜLETÉSNAPJA - 1865
december Karácsony utáni első vasárnap SZENT CSALÁD VASÁRNAPJA
December 27.
SZENT JÁNOS APOSTOL
SZÉCHY KÁROLY SZÜLETÉSNAPJA - 1903
KABAY JÁNOS SZÜLETÉSNAPJA - 1896
December 28.
APRÓSZENTEK
BUCHOLTZ JAKAB SZÜLETÉSNAPJA - 1696
NEUMANN JÁNOS SZÜLETÉSNAPJA - 1903
MIHALIK JÁNOS SZÜLETÉSNAPJA - 1818
December 29.
SZENT DÁVID KIRÁLY
BECKET SZENT TAMÁS
DIÓSZEGI SÁMUEL SZÜLETÉSNAPJA - 1760
December 30.
A NYUGATI FŐCSATORNA ÜZEMBE HELYEZÉSE - 1965
DANCZA JÁNOS SZÜLETÉSNAPJA - 1899
SCHEIBER VILMOS SZÜLETÉSNAPJA - 1889
BEDŐ ALBERT SZÜLETÉSNAPJA - 1839
December 31.
SZENT SZILVESZTER PÁPA - "SZILVESZTER"
BODNÁR JÁNOS SZÜLETÉSNAPJA - 1889
GREGUSS PÁL SZÜLETÉSNAPJA - 1889
LITTKE AURÉL SZÜLETÉSNAPJA - 1872
Fontos dátumok Magyarország történelmében:
1000 - a magyar állam megalapítása az ország első királya, István alatt.
1308 - 1437 - A központi hatalom megerősítése.
1541 - a törökök beveszik Budát. Az ország 3 részre szakad: a Habsburgok elfoglalják (bekebelezik) a nyugati részt, Magyarország középső része a törökök közvetlen ellenőrzése alá kerül, mialatt a Tiszától keletre levő részen az Erdélyi Fejedelemség jön létre.
1711 - 1848 - osztrák uralom.
1867 - a körülbelül fél évszázadig tartó Osztrák-Magyar Monarchia létrehozása.
1914 - Magyarország részt vesz az I. világháborúban a német birodalom oldalán. A Magyar Köztársaság megalapítása november 16-án.
1938 - szövetség Nácinémetországgal.
1941 - hadüzenet a Szovjetuniónak.
1944 - az ország elfoglalása a német csapatok által. Számtalan magyar zsidót, cigányt deportálnak. Hadüzenet Németországnak decemberben.
1945 - a Vörös Hadsereg elfoglalja Budapestet és elűzi a németeket.
1949 - a Magyar Népköztársaság alkotmányának elfogadása.
1956 - Forradalom, a szovjetek erőszakosan leverik, az akkori államfőt, Nagy Imrét halálra ítélik.
1989 - Magyarország ismét demokratikus ország lesz. A szovjet csapatok elhagyják az országot.
1990 - az első szabad választások"
A naptári évhez fűződő népszokások
Téli népszokások
Téli asszonyi ünnepek
Amikor a mezőgazdasági munka befejeződött, az asszonyok munkaidejüknek jelentős részét fonással töltötték. November második felében kezdődött a fonás, és gyakran farsangig tartott. Tilos volt azonban fonni az egyházi és népi ünnepeken, jeles napokon, így Borbála, Luca napján, Karácsony két napján. A fonóban beszélgetés, énekszó, játék mellett jobban ment a munka, és ez volt a társas összejöveteleknek, a népköltészet megszólaltatásának, a népdaléneklésnek egyik fő alkalma. A magyar szerelmi líra jelentős része is a fonókhoz kapcsolódott, a maskarázás, alakoskodás természetes "színpada" is a fonó volt.
November-december hónapban egy sor, női munkatilalommal kapcsolatos jeles napot is találunk, s ilyenkor szokták a lányok találgatni, ki lesz a férjük. András-napon a lányok böjtöltek, csak három szem búzát ettek, három csepp vizet ittak, s akkor megálmodták, hogy ki lesz a férjük. Hasonló jósló szokások fűződtek Katalin, Borbála és Luca napjához is.
Advent - a megérkezés
A karácsonyi készülődés már sok helyen kezdetét vette. Szép lassan megjelennek az utcán az ajándékárusok, karácsonyi dallamok hangjai lengik be a városok üzleteit és az emberek teli szatyrokkal megpakolva sietnek a dolgukra.
Mindenki fejében az a gondolat motoszkál, mivel is lephetné meg barátait, szerezhetne örömet szeretteinek az ünnepen.
Persze a karácsony méltó megünneplésének elengedhetetlen része az advent, az ünnepet megelőző négy hét. Az advent varázsos hangulatát, a karácsonyi várakozást a régmúlt mitológiája alakította ki. Abban az időben az emberek még hittek a boszorkányokban, gonosz lelkekben, varázslókban, mindenféle régi istenekben, éppen ezért használtak misztikus dolgokat.
Például, koszorút fontak vesszőből, fűzfából és fenyőágakból, amelyet arany vagy piros színű szalaggal díszítettek.
Minden egyes szín, forma sajátos jelentést hordozott. A zöld a termés színe volt, a piros az életé, az arany és a sárga pedig a fényé. A kör alakú forma az örökkévalóság jelképe, a varázserőé, ami soha el nem múlik.
Úgy tartották, hogyha ilyen "szent" koszorúkkal veszik körbe a házakat, az elűzi a gonosz szellemeket. Ezek az ősi rituálék azonban, szép lassan feledésbe merültek. 1838-ban Johann Heinrich Wichern protestáns lelkész az általa alapított gyermekotthon egyik termébe egy hatalmas csillárt készített fából. Erre a csillárra minden egyes istentisztelet alkalmával egy gyertyát tűzött.
Ez a kedves szokás hamar követőkre talált, de csak 1860-ban alakult ki az a forma, hogy csupán csak négy gyertyát, az advent négy vasárnapjának jelképét tűzték a koszorúra.
A gyertyagyújtás a keresztény mitológiában, annak a fontos események a része, amely Jézus eljövetelét jelenti. Minden újabb gyertya meggyújtásával egyre közelebb kerülünk a karácsonyhoz.
Ezeket a várakozással teli heteket régen szigorú böjttel töltötték az emberek, eljártak a hajnali misére, amit Szűz Mária tiszteletének szenteltek.
Az advent másik fontos kelléke az adventi naptár, a meglepetés kincsesháza. Ezt a szokást egy édesanya találta ki kisfia vigasztalására. A fiú minden este azt kérdezgette, mennyit kell még aludnia, hogy megjöjjön a Jézuska. Anyukája ezért egy karton lapból huszonnégy ablakot vágott és az ablakok mindegyikére egy bonbont akasztott.
Később a fiúból felnőtt lett, és nemhogy nem felejtette el ezt a kedves ajándékot, hanem az adventi kalendáriumok árusításával maga is több millió gyermeknek szerzett örömet.
Mikulás
Szent Miklós legendája:
piros ruha, ajándékok a gyermekeknek, ablakba, kandallón lógó harisnyába tett csomag, tetőmászás. Már az előd is...
Krisztus után 245-ben Kis-Ázsiában, Patara városában született, egy gazdag család gyermekeként. Már gyermekkorában is történtek vele csodák. Alig kezdte el iskoláit, mikor Patara városában nagy járvány tört ki, és mint kisgyermek, árvaságra jutott. Ezért a szüleitől örökölt hatalmas vagyonával érsek Nagybátyjához, Patara város kolostorába költözött. Az ő felügyelete mellett nevelkedett, s gyermekévei alatt megszerette a kolostori életet, majd iskoláinak befejeztével a papi hivatást választotta. Életét az emberiségnek és a gyerekek tanítására szentelte. Bárki kérte, mindig segített. Ember szeretete, segítőkészségének híre messze földre eljutott. Az emberek kezdték imáikba foglalni a nevét. 270-ben Jeruzsálembe tartó zarándokúton történtek miatt a tengerészek védőszentjévé vált! Zarándokútról visszafelé, betért imádkozni Anatólia fővárosába, Myra városába, ahol legendás körülmények között püspökké választották.
Ötvenkét évig volt püspök. Évek alatt a szeretete, a gyerekekkel, emberekkel való törődése miatt annyira megszerették, hogy nem csak püspökük, de még vezetőjüknek is tartották. Vagyonát a gyerekek és az emberek megsegítésére fordította. Egyszerű emberként élt a nép között, miközben tanított és szeretetet hirdetett. Éhínség idején a teljes egyházi vagyont a nép étkeztetésére fordította, amiért szembekerült az egyházzal, halála után, ezért az engedetlenségért egy időre ki is tagadták az egyházból! Minden este órákig sétált a városka utcáin, beszélgetett az emberekkel, figyelt a gondjaikra. Így történt a legendáját alkotó eset is:
A kolostor szomszédságában élt egy elszegényedett nemes ember, aki úgy elnyomorodott, hogy betévő falatra is alig jutott. Három férjhez menés előtt álló lánya azon vitatkozott egy este, hogy melyikük adja el magát rabszolgának, hogy tudjon segíteni a családon, és hogy a másik férjhez tudjon menni. Ekkor ért a nyitott ablak alá Miklós püspök, és meghallotta az alkut. Visszasietett a templomba, és egy marék aranyat kötött keszkenőbe, és bedobta az ablakon. A lányok azt hitték csoda történt. Majd egy év múlva ugyanebben az időben még egy keszkenő aranyat dobott be a második lánynak. Kisiettek, mert lépteket hallottak az ablak alól, s akkor látták, hogy egy piros ruhás öregember siet el a sötétben.
Harmadik évben ezen a napon nagyon hideg volt, és zárva találta az ablakot. Ekkor felmászott a sziklaoldalban épült ház tetejére, és a nyitott tűzhely kéményén dobta be az aranyat. A legkisebb lány éppen ekkor tette harisnyáját a kandallószerű tűzhelybe száradni, és az pont beleesett. Az ismeretlen jótevőről kezdték azt hinni, a hóborította Taurus hegyről, mivel mindig ilyenkor télen történtek ezek a csodák, hogy maga a Tél-Apó jön el ezekkel az ajándékokkal.
Az idő folyamán mégis kitudódott a titok, hogy a jótevő maga Miklós püspök. Ugyanis a legkisebb lánynak bedobott aranyban volt egy olyan darab, amit a helyi aranykereskedő előzőleg adományozott Miklós püspöknek egy szerencsés üzletet követően. Ezt felismerve, már mindenki tudta, hogy ki a titokzatos segítő! De kiderült ez abból is, hogy december 5-én, névnapja előestéjén a hideg idő beköszöntével rendszeresen megajándékozta a gyerekeket mindenféle édességgel. Ezért az adakozásaiért a nép elnevezte "Noel Baba"-nak, ami azt jelenti "Ajándékozó Apa". Hosszú, békés öregkort ért meg. A legenda szerint lelkét (326-ban) angyalok vitték végső nyughelyére, ahol egy tiszta forrás eredt. Ebből a tiszta forrásból áradó szeretettel küldi legendája a mai gyerekekhez utódát, a Mikulást.
Luca napja (december 13)
A decemberi asszonyi ünnepek közül hazánkban legjelentősebb Luca napja. Lányoknak, asszonyoknak tilos ilyenkor dolgozniuk. Számos történet szól arról, hogyan büntette meg Luca azokat, akik szőni, fonni, varrni, mosni mertek az ő ünnepén. Luca büntetésből a fonó asszonyhoz hajítja az orsót, kóccá változtatja a fonalat, bevarrja a tyúkok tojókáját.
Luca napján alakoskodni is szoktak. A Luca-alakoskodó fehér leplet hord, arca elé vagy fejére szitát tesz. Ellenőrzi a fiatalokat, a lustákat megszégyeníti.
Luca napján kezdik készíteni a Luca székét, amelynek segítségével Karácsony böjtjén felismerik a boszorkányokat. Alig van olyan falu, ahol nem ismernék a Luca székéről szóló babonás történeteket. A lucaszéken készítője minden nap dolgozik valamit, úgy, hogy éppen Karácsony estéjére készüljön el. Akkor elmegy az éjféli misére, és ott megismeri a falu boszorkányait, mert ilyenkor szarvat hordanak. Utána azonban menekül haza, különben széttépnék a boszorkányok. Legjobb, ha mákot szór el az úton, mert a boszorkányok kötelesek a mákot felszedni, s így a történet hőse megmenekül a bosszújuktól.
Az ország nyugati részében Luca-nap hajnalán "kotyolni" járnak a kisfiúk. Szalmát vagy fadarabot visznek magukkal (legjobb, ha ezeket valahol elcsenik), s arra térdelve mondják el köszöntőjüket. Utána kukoricával vagy vízzel öntik le őket a háziak, ők pedig a szalmával, fával "megvarázsolják" a tyúkokat, hogy egész évben jól tojjanak. A köszöntőt mondó gyerekek ezután ajándékokat kapnak.
Akár tavasszal, György napján, Lucakor is szabadon garázdálkodnak a gonoszok.
Karácsony
A karácsonyfa-állítás szokása a XIX. század negyvenes-ötvenes éveiben városon jelent meg először, Erdély néhány megyéjében még a háború alatt is újévkor, az "aranyos csikó" hozta a gyermekeknek az ajándékot.
A karácsonyi játékok legrégibb rétegét hazánkban is a latin nyelvű liturgikus játékok képviselik, amelyek a XI. századtól kezdve az istentisztelet részét képezték. A XVII-XVIII. században főként iskolások és laikus vallásos társaságok előadásairól szólnak a tudósítások. A XIX. századtól a betlehemezés két fő formáját ismerjük: az élő szereplőkkel (pásztorjáték) és a bábokkal előadott (bábtáncoltató) karácsonyi játékot. A jó-rossz, szegény-gazdag ellentét igen egyszerű, szemléletes formában mutatkozik meg a játékokban. A tréfát a pásztorok szolgáltatják, akik félreértik az angyal latin szavát. Tudatlanok, de jószívűek, és csekély javaikból szívesen adakoznak. A betlehemezést szintúgy, mint másféle színjátékos szokásokat adománykérő formulák zárják le.
A betlehemes játékok mellett ismerünk más, helyi elterjedésű paraszti misztériumokat és moralitásokat is. Ilyen volt pl. a Paradicsom-játék, amely Ádám-Éva napján a bűnbeesés történetét adta elő.
Főként katolikus vidékeken volt divat a karácsonyi asztal készítése (pl. Somogy megyében szénát borítottak az asztalra, és a sarkaira különböző tárgyakat: fésűt, kaszakövet, kést raktak, majd asztalkendővel letakarták).
Az ország sok részében karácsony böjtjén a csordás egy csomó vesszővel végigjárta azokat a házakat, ahol tehenet tartottak. A gazdaasszony annyi vesszőt húzott ki a csomóból, ahány tehén a háznál volt, és megcsapkodta a csordás lába szárát.
A regölés (december 26)
A regölés a télközépi, karácsonyi, újévi köszöntés Európában ismert szokásának magyar változata. Ilyenkor a gyermekek, legények vagy felnőtt férfiak házról-házra menve bőséget, boldogságot kívánnak a következő évre. Nyelvészeink szerint a regölés név finnugor eredetű, és etimológiailag összefügghet a régi magyarok sámánjainak eksztázisba esésével is.
A XVI-XVIII. században a vízkereszt utáni első hétfőt regelő hétfőnek nevezték. Heltai Gáspár a XVI. században a regelő hetet említi, mikor az emberek isznak, tobzódnak, s ez szerinte az ördög nagy ünnepe. Az utolsó két évszázadban a Dunántúlon és Erdélyben volt szokásos a regölés.
A Dunántúlon legények jártak láncos bottal és köcsögdudával felszerelve olyan házakhoz, ahol eladó lány volt, és elénekelték varázséneküket. Ennek egyik állandó motívuma a termékenységvarázslás: a gazdának és háza népének jó egészséget, vagyont kívántak. A második részben egy leányt regöltek össze egy legénnyel. E két állandó részt megelőzi a beköszöntő, melyben a regösök elmondják, hogy hosszú, fáradságos útról érkeztek. Néha megemlítik, hogy nem rablók, hanem István király szolgái. A bevezetőhöz tartozik a csodaszarvasról szóló részlet is.
A regölés első kutatója Sebestyén Gyula volt. Nem volt zeneértő - fonográffal vette fel az énekeket. Mások - főként Lajtha László - jegyezték le őket.
Hejgetés (dec.31 - Moldvai csángók)
A hejgetés célja az új esztendőben a gabona, a kenyér mágikus úton való biztosítása.
Résztvevői legények, akik elsősorban a lányos házakat keresik fel. A mondókát ostorok csattogása, harangszó, furulya, dob és a köcsögdudához hasonló "bika" hangja kísérte. A hejgetés a búza élettörténetét mondja el a mag elvetésétől a kenyér elkészültéig.
Névnapi köszöntés (december 26-27)
December 26-27-én köszöntik a magyar falvakban az Istvánokat és a Jánosokat. Tekintettel arra, hogy e két férfinév igen népszerű hazánkban, az István- és János-napi köszöntés a karácsonyi ünnepi ciklus fontos része: baráti ünneplő alkalom, mikor az ismerősök meglátogatják egymást, és munkaszüneti nap lévén, a terített asztal mellett elszórakoznak.
Aprószentek napja (december 28)
Sok helyen vesszőből font korbáccsal megcsapkodják a lányokat, hogy egészségesek, szépek legyenek.
A korbácsolás Győr-Sopron megyében a legényavatással kapcsolódik össze. A legények végiglátogatják a lányos házakat, és szép, régies dallamú ének kíséretében korbácsolják a háznépet. A lányok szalagot kötnek a korbácsra, az édesanyák pedig előre becsomagolt húsdarabokat adnak át a csoportnak. A legények ezután visszatérnek a kocsmába, s a szabadban felállított tűzhelyen megfőzik az összegyűjtött húst. Ezt fogyasztják el a közös vacsorán, ahol a legények avatása történik. Ezen az ünnepségen csak férfiak vehetnek részt.
Az avatás maga hosszú beszéd kíséretében történik, amely összekapcsolja a betlehemi gyermekgyilkosság történetét a legényavatás tényével. A beszéd végén a keresztapák leöntik a legényt egy pohár borral, utána kiadós ivás következik, majd az újdonsült legényeket elviszik látogatóba egy-egy lányos házhoz. A kislányok és az édesanyák elnéző mosollyal segítik át a kótyagos legényeket a nehéz viziten, s ezzel be is zárul életüknek ez az ünnepélyes fordulója.
Újév napja (január 1)
A télközépre eső, karácsonyi, újévi évkezdés a napév szerinti időszámítással együtt honosodott meg Európában, s a római birodalomból sugárzott szét. Az egységes január elsejei évkezdést azonban sok nép csak az utolsó évszázadokban fogadta el, hazánkban is csak néhány évszázad óta kezdődik ezen a napon az év.
Feltételezhetjük, hogy a honfoglaló magyaroknál az évkezdés őszre vagy tavaszra eshetett. A nomadizáló pásztornépeknél a két időpont jelentőségét növelte a nyári legelőkre vonulás és az őszi, téli legelőkre, szállásra való visszavonulás gyakorlata. Ennek a régi, tavaszi-őszi évfordulónak emléke az őszi és tavaszi pásztorünnepekben maradt fenn, ezek azonban egy évezred alatt más jelleget öltöttek, "európai" ünnepekké váltak.
Az évkezdő újévi szokások főként abból a hitből nőttek ki, hogy a kezdő periódusokban végzett cselekmények analógiás úton maguk után vonják e cselekmények későbbi megismétlődését, ezért az emberek, hogy az egész évi jó szerencsét biztosítsák, igyekeztek csupa kellemes dolgot cselekedni. Közismert szokás az is, hogy az óévtől hatalmas lárma, zaj, kolompolás közepette búcsúznak el. E zajkeltés ősi oka sokféle lehetett: a gonosz hatalmak, az óév kiűzése, vagy csak az általános ünnepi féktelenség.
A jósló szokások közé tartozik a hagymakalendárium készítés (12 gerezd fokhagymába sót tesznek; amelyik gerezd reggelre nedves lesz, az annak megfelelő hónapban sok eső vagy hó fog esni), a szilveszteri ólomöntés (a frissen öntött ólom formájából jósolnak), a gombócfőzés (a lányok papírszeletekre férfineveket írnak, ezeket gombócokba dugva vízbe dobják; amelyiket először dobja fel a víz, az lesz a leány jövendő férjének a neve).
Vízkereszt (január 6)
Már a XV. században jellegzetes magyar szokás volt a papság vízkereszt napi ala-mizsnagyűjtése. Ezen a napon volt a házszentelés, és ilyenkor írták fel a három napkeleti király nevének kezdőbetűjét az ajtóra.
A XVI. század óta dokumentált szokás a csillagozás és a csillagének éneklése. Egyes vidékeken a mai napig is járnak gyermekek a kirúgható csillaggal háromkirályok képében köszönteni.
Farsang (Vízkereszt - Hamvazószerda)
A farsangi ünnepkör legfeltűnőbb mozzanata a jelmezes-álarcos alakoskodás. A XV. század óta szólnak az adatok a férfi-női ruhacseréről, álarcviselésről, az állatalakoskodások különböző formáiról. A királyi udvartól a kis falvakig mindenütt farsangoltak hazánkban. A XVI. századtól említik Cibere és Konc, vagyis a Böjti Ételek és a Húsételek tréfás küzdelmét is.
Napjaink leglátványosabb farsangi alakoskodása a Mohácson lakó délszlávok csoportos busójárása. E busók fából faragott álarcokban jelennek meg, mozgásuk, viselkedésük rituálisan meg van szabva. A busóálarcot eredetileg csak a felnőtt sokác férfiaknak volt szabad felölteniük, a legények másfajta álarcot viseltek.
Az farsangi alakoskodók általában kis párbeszédes jeleneteket is előadnak, ilyenkor kerül színre a tréfás halottasjáték vagy lakodalom is. A farsangi lakodalmas játékok közül leglátványosabb a nyugatdunántúli rönkhúzással összekötött mókaházasság. A kidöntött fát húzták végig az úton a leányokból, legényekből álló párok. A menet közben bohókás esküvő játszódott le. A rönkhúzást olyankor rendezték meg, mikor a községben abban az évben nem volt lakodalom.
Régebben az ország sok részén szokás volt húshagyókedden a pártában maradt leányokkal tuskót húzatni.
Szokásos volt a farsang idején a lányok, asszonyok külön farsangolása is.
A farsang gondolatköre elsősorban a házasság témája körül forgott. Azokat a lányokat, akik pártában maradtak, farsang végén szokás volt kicsúfolni. Szatmárban pl. kongóztak: húshagyókedden a pártában maradt lányok ablaka alatt pléhdarabokat ütögettek a fiúk.
Zoborvidéken a farsang utolsó előtti vasárnapját Talalaj-vasárnapnak (talalaj-vasárnapi énekek), míg farsang vasárnapját Sardó-vasárnapnak nevezték (sardózás).
Balázsjárás, Gergelyjárás (február 3, március 12)
Balázs-napi szokás a balázsolás (Balázs püspök ünnepe): a torokfájósokat parázsra vetett alma héjával megfüstölik, hogy ezzel a fájdalmat, betegséget okozó gonoszt elűzzék.
Balázs (a diákok patrónusa) és Gergely (I. Gregorianus pápa) napja volt az iskolások ünnepe. Ilyenkor a diákok házról házra járva jelmezesen vonultak fel, adományokat gyűjtöttek az iskolának és új diákokat toboroztak.
Tavaszi népszokások
Virágvasárnap
A Biblia elmondja, hogy Jézust utolsó útja Jeruzsálembe vezette. A nép örömujjongása közt vonult be a városba, pálmaágakat, virágokat hintettek a lába elé. Innen a virágvasárnap elnevezés.
Hazánkban virágvasárnapi szokás volt a kiszehajtás. Néhány palóc faluban még az 1950-es években élt a szokás. Lényege: egy női ruhába öltöztetett szalmabábut körülhordtak, majd elpusztították, vízbe dobták, vagy elégették. Szomszédaink ezt a bábut egyaránt tekinthették a halál vagy a tél megszemélyesítésének. Hazánkban szintén mágikus rítusnak tartották a kiszehajtást, a hozzá fűződő ének azonban inkább tréfás jellegű, s arra utal, hogy vége a böjtnek, kiviszik a böjti ételeket, és behozzák újra a zsíros ételeket, a sonkát: "Haj, ki kisze, haj! Jöjj be, sódar, jöjj!".
A Nyitra-vidéki magyar falvakban a kisze hajtása után következett a villőzés. A leányok feldíszített fűzfaágakkal jártak házról házra, itt tehát a szokás közvetetten a tél kivitelére, a tavasz behozatalára is utalt.
Húsvét
A húsvét története.
A Húsvét a keresztény világ egyik legnagyobb ünnepe. Jézus feltámadását ünneplik mindenhol a templomokban. A történet szerint két nappal előtte, pénteken, feszítették keresztre őt a római katonák, azzal gyanusították, hogy forradalmat indíthatott volna a tanitásaival és hogy ő akart lenni a király. Ezért csúfságból tövis koronát tettek a fejére, kezét, lábát odaszegezték a kereszthez és a feje fölé odatűztek egy papirt, amin ez állt: I.N.R.I. - Iesus Nazarensis, Rex Iudeae. Magyarul: Názáreti Jézus, Judea királya. Szegény, meg is halt néhány órán belül, a családja eltemette, zsidó szokás szerint egy barlangot ásva a domboldalba az Olajfák Hegyén és egy nagy, nehéz kővel takarták be a sírt. Lévén, hogy másnap szombat volt és olyankor a tizparancsolat szerint pihenni kell, a családja és a tanitványai csak vasárnap mentek ki megint a sírhoz. De mit találtak ott...!? Üres volt a gödör! Egy angyal állt mellette és azt mondta a gyászolóknak: "Nincs már itt, mert feltámadt!"
Gondolom észrevetted már, hogy a dátum évről évre változik. Akkor valyon hogyan tudják, mikor kell ünnepelni? Pedig ezt te magad is kiszámolhatod úgy, hogy megfigyeled mikor van az első telihold március 21 után és akkor az utánna következő első vasárnap lesz a Húsvét. Azért tudják, hogy akkor volt, mert a biblia szerint az ekkor ünnepelt zsidó Peszach első napján tartóztatták le Jézust. Az úgynevezett Utolsó Vacsora alkalmával (ismered-e a híres festményt?) Jézus és a tanitványai a Peszach előestéjén szokásos Széder estet ünnepelték meg, megtörve az élesztő nélkül sütött kenyeret (maceszt) és megitták az előírt több pohár bort. Nagyon sok nyelven ma is úgy hívják a húsvétot, hogy Paszcha(görög, orosz), Pascua(spanyol), Páscoa(portugál), Pasqua(olasz), Paque(francia), Pĺsk(svéd), Pĺske(norvég), Paste(román).
Több európai nyelven a teuton (norsze) Őstra istennő ünnepének a neve ragadt a húsvétra: Oster(német), Easter(angol). Az istennőt szimbolizálta a tojás és a nyuszi, ez utóbbit Németországban kezdték el újra húsvéti szimbólumként használni az 1800-as években és onnan terjedt el ma már a világon mindenhol.
De a világ minden táján ünnepelnek valamilyen tavaszi ünnepet a nem keresztények is. Mióta a világ világ, az emberek örvendeztek és megünnepelték a tavaszt, a természet felújulását. A leguniverzálisabb szimbólum a tojás, mivel az a termékenységet, új életet juttatja eszünkbe. Gyakori ötlet a tojások színezése, a "piros", vagy "hímes" tojás, már az ősi Babilonban is csinálták. Később az egyiptomi templomokat is kidíszitették velük tavasszal.
Húsvét két legnépszerűbb szokása az öntözés és a tojásfestés. Mindkét szokást falu és város a mai napig gyakorolja, népszerűségük nem látszik csökkeni. A különbség az, hogy míg régen a kútból húzott vízzel öntötték le a leányokat, ma már falun is szagos vízzel locsolnak. A locsolás helyett néhány észak- és nyugat-magyarországi faluban húsvétkor vesszőzést találunk. A locsolás és a vesszőzés egyaránt a jelképes termékenyítést és a rituális megtisztítást célozza.
Régi szokás a tojásfestés és a tojásokkal kapcsolatos játék. A tojásfestés az asszonyok, lányok dolga. Legegyszerűbb módja, hogy a tojás felületét levéllel burkolják be, s úgy teszik a festékbe; utána a csipkézett levél helye világos színű marad. Régebben házi festékanyagokat használtak: hagymalevél, zöld dióhéj főzetét, vadkörte- vagy vadalma héját, gubacsot stb. A tojások "írásának" legismertebb módja az, hogy viaszt olvasztanak meg, s a folyékony viasszal a tojás héjára írják a kívánt mintákat. Ha a viasz megaludt, a tojást a festékbe teszik. A színes tojásról a viaszt letörlik, s a helye sárgásfehér marad. Ezt esetleg másfajta színnel színezik. Karcolással készülnek a vakart vagy kotort tojások; a díszítőmotívumokat éles szerszámmal kotorják a tojásra. Még nagyobb ügyességet kíván a patkolt tojások készítése.
Húsvéti szokás volt Erdélyben a kakaslövés is. Régen élő kakasra lövöldöztek régies íjjal és nyilvesszővel, újabban már csak festett céltáblára. A célba lövést tréfás rigmus kíséri. Először perbe fogják a kakast, majd elmondják a kakas búcsúztatóját. Ha a nyíl pontosan a kakas szívébe fúródik, véget ér a játék. A szokást kakasvacsora fejezi be.
A szokások másik csoportja egyházi rítusból vált népszokássá. Már a XII. században a nagyszombati szertartáshoz tartozott a tűzszentelés, a katolikus falvakban szokás volt az ételszentelés is. A gyermekek szokásaihoz tartozott a lármás nagyheti Pilátus-verés. Régi szokás a húsvéti határkerülés is, melyhez Zalaegerszegen a török harcokkal kapcsolatos történeti eredetmondát fűztek.
Komatálküldés
A húsvétra következő fehérvasárnapon volt szokásos a komatálküldés. Ezt a szokást főként fiatal lányok gyakorolták, de előfordult az is, hogy leány fiúnak, vagy fiúk egymásnak küldték. A komatálat küldők egymást testvérré fogadták, sírig tartó barátságot kötöttek, s ezután magázták és komának, a lányok pedig mátkának nevezték egymást.
A komatál tartalma tájanként változott, de nem hiányzott belőle a húsvéti tojás, kalács, kis üveg ital. Az ajándékot kapó kivett a tálból egy húsvéti tojást, s helyette két másikat rakott a tálba cserébe; más helyeken az egész tálat elvette, s helyébe egy másik tálat küldött. A komatál átadása énekelt, mondott köszöntő kíséretében történt.
György-nap (április 24)
Tavaszi gonoszjáró nap, ekkor a boszorkányok szabadon garázdálkodhattak. Tüskés ágakat, nyírfaágakat tűztek a kerítésbe, ajtóra, hogy a gonoszt távol tartsák. Aki ilyenkor a keresztútra ment, megláthatta a boszorkányokat; e nap hajnalán mentek a néphit szerint harmatot szedni. Lepedővel szedték fel a mezőről a harmatot, majd kifacsarták a lepedőt, s az így nyert nedvet megitatták a tehenekkel. Másutt a harmattal együtt a búza hasznát lopták el a boszorkányok másoktól. Közben azonban mondogatták: "szedem, szedem, felét szedem", ezzel jelezve, hogy csak a haszon felére pályáznak, nehogy a hatás nagyon is feltűnő legyen, s kiderüljön a gonoszság.
György napja volt a magyarságnál az állatok első kihajtásának legfontosabb időpontja is. Ilyenkor mágikus praktikákkal igyekeztek védeni a legelőre tartó jószágokat. A Zala mentén első kihajtáskor az istállóküszöb mellé belülről láncot, kívülről tojást tettek, ezen kellett a jószágnak átlépnie, s azt tartották, hogy olyan erősek lesznek, mint a lánc, olyan gömbölyűek, mint a tojás.
Május elseje
Már a XV. században is május első napján a házakat zöld lombokkal díszítették fel. A májusi zöld ágat, a májusfát a székelyek jakabfának, jakabágnak, hajnalfának is hívták, másutt májfának nevezik.
A májusfaállítás hazánk egész területén ismert. A májusfát elsősorban a legények állították a lányoknak. Régen a fát főként lopták a legények, s ezért a hatóságok igen sokszor tiltották a szokást. A májusfával adta tudtára a legény a falunak, hogy melyik lánynak udvarol. A májusfa a Jászságban nyárfa vagy jegenye, krepp-papírral díszítik, általában szalagok, üveg bor és más ajándékok is kerülnek rá. Palóc területen a legény csak a fát állította fel, s a leány és édesanyja díszítették. Sok helyütt pünkösdkor vagy május végén "kitáncolták" a fát, vagyis a fa kidöntése táncmulatság keretében, muzsikaszó mellett történt.
A szokás új formája a májusi virág küldése. A legények szépen feldíszített cserepes virágot küldenek annak a lánynak, akinek udvarolnak, s a virág az ablakba kerül.
Májusi felvonulást első ízben 1890-ben rendeztek Budapesten a magyar munkások.
Anyák napja
Az anyák megünneplésének története az ókori Görögországba nyúlik vissza. Akkoriban tavaszi ünnepségeket tartottak Rheának az istenek anyjának, és vele együtt az édesanyák tiszteletére. A történelem során később is voltak olyan ünnepek, amikor az anyákat is megköszöntötték.
Angliában az 1600-as években, a kereszténység elterjedésével, az ünnep vallási színezetet is kapott. Akkoriban a húsvétot követő negyedik vasárnapon, az anyák vasárnapján tartották az édesanyák ünnepét. A családjuktól messze dolgozó szolgálók szabadnapot kaptak, hogy hazamehessenek, és a napot édesanyjukkal tölthessék. A látogatás előtt külön erre a napra elkészítették az anyák sütijét, az édesanyák számára.
Az Egyesült Államokban először 1872-ben ünnepelték meg Bostonban az anyák napját, Julia Ward Howe segítségével.
1907-ben a philadelphiai Anna M. Jarvis próbálta az anyák napját nemzeti ünneppé nyilváníttatni. Az ünnepet május második vasárnapjára tűzte ki, elhunyt édesanyja emlékére. Rengeteg időt és energiát szánt arra, hogy az ünnepet előbb állami, majd nemzetközi ismertségűvé tegye. Jarvis a célját 1914-ben érte el, amikor Woodrow Wilson amerikai elnök a napot hivatalos ünneppé nyilvánította.
Sajnos azonban Anna Jarvis a népszerűsítésre fordított ideje miatt nem vette észre, hogy hamarosan az ünnepet �felkarolták� a virágkereskedők, üdvözlőlap-gyártók, cukorka- és ajándék-kereskedők, akik Európában is propagálni kezdték az Amerikában elterjedt ünnepet, melynek hatására az gyorsan népszerűvé vált kontinensünkön is. Az eredeti elképzeléshez képest - az élő és elhunyt anyák tisztelete - az ünnep eltolódott az ajándékozás, Jarvis véleménye szerint pedig főképp a virágkereskedők hasznának növelése irányába. További élete során oly hevesen tiltakozott az ünnep üzletiesedése ellen, hogy még a törvénnyel is szembekerült egy vehemens tüntetése során. Élete végére megbánta tettét és nem akarta nevét Anyák Napjával kapcsolatba hozni.[1]
Magyarországon 1925-ben a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt tartotta az első ünnepet, a májusi Mária-tisztelet hagyományaival összekapcsolva. 1928-ban már miniszteri rendelet sorolta a hivatalos iskolai ünnepélyek közé az Anyák napját.
PÜNKÖSD
A húsvét utáni ötvenedik napon, ünnepli a keresztény világ a Szentlélek eljövetelét és egyben az egyház megalapítását, azaz pünkösd napját. A pünkösd elnevezés a görög pentekosztész, azaz ötvenedik szóból származik, és minden évben
május 10-e és június 13-a közé esik. Pünkösdöt a keresztény egyház
születésnapjának is tartják.
"Áldott szép Pünkösdnek gyönyörû ideje"
Piros Pünkösd napját ezer éve virággal köszöntik Európa sok
országában. Magyarországon is piros betûs nap a Pünkösdhétfô. De
mi is ez az ünnep? A hozzá fûzôdô népszokásokat réges-rég
elfelejtettük. Vagy mégsem?Pünkösd napjára minden felébred. Abbahagyja
a lusta nyújtózást a világ, ember és állat párt keres. Nedvektôl
duzzadnak a levelek, zsong és zsibong az élet.
Jól tudták a régiek, ilyenkor meg kell állni egy pillanatra. A nagy
nyári munkák elôtt ünnepelni kell. Köszönteni az új életet, imádkozni
a bô termésért, gyermekáldásért. Erre szolgált a pünkösd, a húsvét
utáni ötvenedik nap.A templomokban évrôl évre megemlékeztek errôl a
napról, a lángnyelveket a pünkösdi rózsa szirmaival helyettesítették,
a Szentlélek jelképeként fehér galambot repítettek szabadon. A lányok
és asszonyok bíborvörös ruhába öltöztek, befont copfjukat a hagyomány
szerint a bal vállukra kanyarítva, a férfiak felöltötték ünneplôjüket
es kezdôdhetett a mulatság.
Néhány faluban még ma is élnek a pünkösdi hagyományok, játékok, az
Alföldön a Pünkösdölés, a Dunántúlon a Pünkösdikirályné járás. A
pünkösdikirály választás sajnos teljesen eltûnt, pedig a mai napig él
a szólás: Rövid, mint a pünkösdi királyság. Kezdetben vitézi szokás
volt, a katonák maguk közül választottak egy évre királyt. Ezt idézi
Balassi Bálint verse:
"Áldott szép Pünkösdnek gyönyörû ideje
Mindent egészséggel látogató ege,
Hosszú úton járókat könnyebbítô szele"
A Pünkösdikirályné járás.
A legszebb kislányt választották meg kiskirálynénak, ami nagy
tisztesség volt. Mise után házról házra jártak jókívánságokkal,
versekkel, énekekkel köszöntve a háziakat, virággal szórták be a
szobát. A játék végén a háziak megkérdezték a lányokat: Hadd látom a
királynétokat édes-e vagy savanyú? Fellebentve a díszes kendôt
megcsiklandozzák a kislány állát. Ha a királyné mosolyog, de a fogát a
világért sem villanthatja ki, megnyugszanak a háziak, mert jó lesz a
termés. Ekkor a háziak almát, tojást, kolbászt, pénzt ajándékoztak a
jókívánóknak.
A törökbasázás
Egy 10-12 éves gyermeket beöltöztetnek selyembugyogóba, turbánt kötnek
a fejére. Égetnivaló kölyköt választanak erre a szerepre, aki amúgy is
rászolgált a verésre. Persze kitömik a ruhájeat szalmával, hogy ne
fájjanak az ütések. Aztán összeláncolt kézzel vezetik végig a falun.
Énekelnek, a basa ugrándozik, a fiúk meg zöld gallyakkal csépelik
boldogan.
Pünkösdi esô
Májusi esô aranyat ér, de a pünkösdi esô ritkán hoz jót. Tartja a hiedelem
Pünkösdikirály választás
Amolyan legényvirtus volt, lovas versennyel, tûzugrással, tekézéssel.
Aki a legderekabbnak bizonyult, egy évig ingyen ihatott a falu
kontójára és minden mulatságra hivatalos volt.A pünkösd az udvarlás,
párválasztás ideje. Ilyenkor enyhültek a szigorú szabályok, a leányok
bátran mutatkozhattak választottjukkal.A szokások ma már kihalóban
vannak, de az ember érzi, ünnepre, pillanatnyi csöndre, játékra,
társaságra szükség van most is. Üzenetet hordoznak ezek az ünnepek, az
ember és a természet szeretetét hirdetik, csupa olyat, amiben
megkapaszkodhatunk és amik által továbbléphetünk. Most majd
Pünkösdvasárnap és hétfô után, a keddek és szerdák hétköznapjaiban.
A Pünkösdi búcsú a katolikus hitélet egyik legjelentősebb eseménye a szent helyek felkeresése, azaz a zarándoklat vagy búcsújárás. A zarándoklatot a pápa és a püspökök engedélyezték, de minden esetben helyhez, időhöz kötötték. Tehát a búcsújárás nem más, mint különleges imádságoknak és áldozatoknak egy kiemelt helyhez történő kötődése és a hit nyilvános megvallása. A zarándokokat útnak indító okok sokfélék voltak: segítséget vártak a bajban, gyógyulást a betegségben, hálát szerettek volna adni a már elnyert kegyelemért, vagy egyszerüen csak vezekelni akartak. Bármi is volt az őket útnak indító konkrét ok, megoldást reméltek bajaikra, vagy legalább olyan lelki békét, amely lehetővé tette azok könnyebb elviselését. A búcsú fő ünnepe pünkösd szombatján van. Ekkor délután 1 órakor tartják a nagy misét a"nyeregben", amely a templom feletti, Kissomlyó és az azon túl emelkedő 1035m magas Nagysomlyó erdős hegye között mélyed be. Sokan már pénteken megjönnek és a szabadban virrasztva igyekeznek meglátni a Csíki havasok mögűl felbukkanó napot. A közeli falvakból reggel indulnak körmenettel, messzebbről vonattal utaznak Csíkszeredára, amellyel Csíksomlyó már egybeépült. A misén többen kis nyírfaágat tartanak, "Mária jelét", amely feltehetően valamilyen keletről hozott ősi rítus maradványa. A nyírfaágat megőrzik a búcsú emlékeként. A búcsúsok szokása, hogy valamely tárgyukat Máriának a templom körüljárható oltára felett magasan álló szobrához érintik az ehhez segédkező két leány közreműködésével. Egyes keresztalják már szombaton hazaindulnak, mások maradnak, vagy csak vasárnap jönnek. Sokan az éjszakát is a templomban töltik, mások a szabadban, és lesik a felkelő napot.
Csíksomlyó a korai csíki települések közül való. Első írásos említése 1333-1334-es évekből származik.Somlyó nevét a közeli hegyről kapta. Csíksomlyó Csíkszereda központjátol mintegy három kilométerre, észak-kelet irányába található. 1444-ben IV. Jenő pápa az újjáépítendő, de még el nem készült templom javára adakozóknak búcsút engedélyezett. A későbbi búcsújárás kezdete a templomban található csodatevő szobornak köszönhető. Mária adott erőt és bátorságot a hitüket védő gyergyói és csíki székelyeknek, hogy 1567 pünkösd szombatján gyözelmet arathassanak a protestáns hitet erőltető János Zsigmond seregei felett. Napjainkban a csíksomlyói pünkösdi búcsú egyre az összmagyarság ünnepévé vált, vallási hovatartozásra való tekintet nélkül.
A pünkösdi királyválasztás a történetileg jól dokumentált szokások közé tartozik. Már a XVI. században pünkösdi királyságnak nevezték az értéktelen, múló hatalmat, s feltehetjük, hogy maga a szokás jóval régebben is ismert volt hazánkban. A XVI-XIX. századi adatok legtöbbször a verseny keretében választott pünkösdi királyról szólnak. Székely gyermekek bothúzással, másutt lúdnyakszakítással és más ügyességi versenyek keretében választottak maguk közül pünkösdi királyt. Századunkban a versennyel választott pünkösdi király eltűnt.
A XVIII. század végétől ismert egy másik szokásforma is. A falu legényei és lányai közül kiválasztott pár (király és királyné) virágokkal feldíszítve járta körül a falut; másutt a gyermekek közül választották a pünkösdi párt.
Napjainkban is élő szokás még Dunántúlon a kislányok pünkösdi királynéjárása. A kis királynő feje fölé társnői selyemkendőből vont "sátrat" tartanak. A lányok házról házra járnak köszönteni, közben rózsaszirmokat hintenek szét. A királynő néma szereplő, s nem szabad mosolyognia, ha a háziak nevettetik. A rítus mágikus célja a kender növekedésének előmozdítása. A leánykák magasra emelik a királynőt, s közben azt mondják: "Ekkora legyen a kender!". A köszöntésért ajándékot kapnak.
Nyári népszokások
A Szentiváni tűzgyújtás (június 24 előestéje)
Június 24. előestéje volt a szertartásos tűzgyújtás legfontosabb időpontja. A más időpontokban gyújtott ünnepi tüzek népszerűsége nem vetekedhetett a nyári napforduló időpontjában gyújtott tűzzel. A tüzet azért gyújtják - a falun kívül, dombon, temetőben -, hogy a gonosz szellemeket, sárkányokat elűzzék. Ezért a tűzzel csontokat, szemetet égetnek, hogy nagy füstje legyen. ("Mintha az ördögnek akarnának tömjénezni.") A tüzet a lányok át szokták ugrani, ebből jósolnak férjhezmenetelükre vonatkozóan.
A szokás a XVI. században már általánosan ismert volt. Szintén a XVI. század óta ismert ez a szólás: "Hosszú, mint a szentiváni ének." Heltai Gáspár 1570-ben ezt írta: "Hallottam, hogy igen hosszú a Szent Iván éneke, hogy az ördög megkezdvén, el nem végezhette, hanem megfulladott rajta."
A XIX. századtól a magyar proverbiumgyűjtemények a szólást a tűzgyújtást kísérő több részes, igen szép rítusének-sorozatra vonatkoztatták, mely a Nyitra környéki magyarok közt volt ismeretes. Akárcsak a pünkösdölő ének, ez is gazdag mitikus motívumkincset ölel át.
A szentiváni tűzgyújtáshoz sokféle hiedelem fűződött. Bod Péter feljegyzése szerint (1750-es évek) üszögöket vittek a gyermekek, és felszúrták a káposztáskertben, hogy a hernyó a káposztát meg ne egye, vagy a vetések közé, hogy a gabona meg ne üszkösödjék. A tűzugrás alkalmából a tűzbe dobott gyümölcsnek gyógyító erőt tulajdonítottak. Szokás volt mezei virágokból, füvekből koszorút kötni s ezt a ház elejére akasztani, tűzvész ellen.
Őszi népszokások
A gazdasági élet ünnepei
Az aratóünnepet ott tartották meg, ahol kalákában dolgoztak, vagy ahol felfogadott aratók végezték a munkát. Az aratás befejezésekor aratókoszorút kötöttek, és azt ünnepélyes menetben a földbirtokos vagy a gazda elé vitték. Az aratást vacsora, táncos mulatság fejezte be. A családi aratást nem követte aratóünnep. Éppúgy, mint más európai népeknél, nálunk is egy sor hiedelem és varázscselekmény fűződött az aratáshoz, különösen az utolsó gabonacsomóhoz, amely a szántóföldön maradt aratás végén.
Szeptembertől novemberig tartottak a gazdasági évet lezáró ünnepek. Ilyenkor fizették ki régen a cselédek bérét, ilyenkor voltak a pásztorünnepek is.
Bérfizető, pásztorfogadó nap volt pl. szeptember 29. (Mihály-nap). Kelet-Magyarországon a pásztorok, főként a juhászok Dömötör napján (október 26.) tartottak búcsút, s ezen a napon számoltak el a gondjukra bízott juhokkal. A Dunántúlon sok helyütt október 20-án, Vendel napján tartották a pásztorünnepet.
A gazdasági év fontos állomása lehetett november 1., továbbá november 11., Márton napja is. Márton napja már a XIV. századi magyarországi krónikában is határnapként szerepelt. Sok helyütt Márton-nap volt a cselédfogadás, legeltetés, a gazdasági év befejezésének határnapja. A nyugati megyékben a pásztorok ilyenkor hordták köszöntő kíséretében "Szent Márton vesszejét".
Az őszi vigasságok közé tartoztak a szüreti mulatságok is, amelyekhez az egész országban lovas felvonulások tartoztak. A termeket, lugasokat szőlőfürtökkel ékesítették. Az ünnepséget tánc követte.
Baranya megyében ősszel tartották az úgynevezett leányvásárokat is. Az édesanyák ilyenkor a leányok egészünnepi ruhatárát magukkal vitték, s egy nap ötször is átöltöztették az eladó lányokat. A leányvásár a fiatalok ismerkedési alkalma volt.
Mindenszentek - Halottak napja
A Mindenszentek (latinul: Festum omnium sanctorum) a katolikus és ortodox keresztény egyház ünnepe. A katolikus egyház november 1-jén, az ortodoxia pedig egy héttel később tartja.
Az ünnep, és az azt követő halottak napja - egyházi jellegén túl- fokozatosan általános népi megemlékezéssé is vált. Ilyenkor mindenki kilátogat a temetőbe, meglátogatja elhunyt hozzátartozóit. Megtelnek a sírok őszirózsával, krizantémmal, az elmúlás jelképes virágaival. Az emberek gyertyát gyújtanak, és elveszített szeretteikre emlékeznek.
MINDENSZENTEK
A hajdani rómaiak őseiket és hőseiket istenként és félistenként tisztelték. Szobrot emeltek, szentélyt állítottak számukra.
Marcus Agrippa Kr.e. 27-ben építtetett egy hatalmas templomot, amit Pantheonnak neveztek el. Itt az összes isten tiszteletére mutatták be a papok az áldozatot. A Pantheont aztán Rómában 610 (egyes források szerint 609) május 13-án keresztény templommá alakították. Ez adott alkalmat az ünnep bevezetésére: hiszen ezen a napon IV. Bonifác pápa a templomot az összes vértanú tiszteletére szentelte.
A 4. századból is maradtak fent adatok Mindenszentek ünnepéről. Szent Efrém szíriai egyházatya és Aranyszájú Szent János például már tudott az ünnepről, melyet május 13-án, illetve pünkösd utáni első vasárnap ültek meg. / E vasárnap neve a görög egyházban ma is Szentek Vasárnapja. /
Az ünnep történetében újabb lépést jelentett III. Gergely pápa (731-745), aki a Szent Péter Bazilika egyik mellék-kápolnáját nemcsak minden vértanúnak, hanem "minden tökéletes igaznak" a tiszteletére szentelte.
Az ünnep még a VIII. században május 13-ról november 1-jére tevődött át, valószínűleg azért, hogy ezzel a kelták régi népi újesztendejét megszenteljék.
/A kelták november első napjaiban emlékezetek az elhunytakra különböző halotti áldozatok bemutatásával. Náluk már a VIII. században is közünnep volt november első napja - ami az év kezdetét is jelentette./
835-ben Jámbor Lajos császár IV. Gergely engedélyével hivatalosan elismerte az új ünnepet, és attól kezdve a Mindenszentek az egész kereszténység ünnepe lett.
A 4. századból is maradtak fent adatok Mindenszentek ünnepéről. Szent Efrém szíriai egyházatya és Aranyszájú Szent János például már tudott az ünnepről, melyet május 13-án, illetve pünkösd utáni első vasárnap ültek meg. / E vasárnap neve a görög egyházban ma is Szentek Vasárnapja. /
Az ünnep történetében újabb lépést jelentett III. Gergely pápa (731-745), aki a Szent Péter Bazilika egyik mellék-kápolnáját nemcsak minden vértanúnak, hanem "minden tökéletes igaznak" a tiszteletére szentelte.
Az ünnep még a VIII. században május 13-ról november 1-jére tevődött át, valószínűleg azért, hogy ezzel a kelták régi népi újesztendejét megszenteljék.
/A kelták november első napjaiban emlékezetek az elhunytakra különböző halotti áldozatok bemutatásával. Náluk már a VIII. században is közünnep volt november első napja - ami az év kezdetét is jelentette./
835-ben Jámbor Lajos császár IV. Gergely engedélyével hivatalosan elismerte az új ünnepet, és attól kezdve a Mindenszentek az egész kereszténység ünnepe lett.
HALOTTAK NAPJA
Halottak napját november 2-án 998 óta tartja meg az egyház. Ez az ünnep összefügg azzal a századvégi szorongásos hangulattal, mely 1000-re a világvégét várta. Ilyen elképzelések mellett igyekeztek a halottakkal "jóban lenni", az elhunytak szellemeivel jó barátságba kerülni. A sírokon gyertyát gyújtottak, hogy "szegény, fázós lelkek annak fényénél melengethessék magukat".
A november 2-i halottak napja konkrétan Sz. Odiló clunyi apáttól (962-1048,) ered. Ő ezt az emléknapot a Cluny anyaegyház alá tartozó minden bencés házban bevezette. Ez a rendelete (998) mindmáig fennmaradt. Hamarosan pedig a bencés renden kívül is megünnepelték, a 14. századtól Róma is átvette.
E napon gyertyákat, mécseseket gyújtunk elhunyt szeretteink emlékére. Ehhez a szokáshoz azonban több népi hiedelem is kapcsolódik. Némelyik szerint ennek az a célja, hogy a világosban a "véletlenül kiszabadult lelkecskék" újra visszataláljanak a maguk sírjába, ne kísértsenek, ne nyugtalanítsák az élőket.
Magyar területeken szokás volt ilyenkor a sírok megtisztítása, rendbe hozása is. Ilyenkor fel is díszítik a sírokat. Virágokat, manapság pedig koszorúkat visznek az elhunytak tiszteletére.
A nép ajkán ennek a szokásnak is megvan a magyarázata: azért kell megszépíteni ilyenkor a sírokat, hogy a halottak szívesen maradjanak lakhelyükben. A néphit szerint ilyenkor ugyanis hazalátogatnak a halottak. Ezért sokfelé szokás volt, hogy számukra megterítettek, kenyeret, sót, vizet tettek az asztalra. A bukovinai magyarok körében pedig még a temetőbe is vittek ennivalót.
Aki ezeken a napokon nem tud kimenni a temetőbe, az otthon gyújt gyertyát. Zentán Mindenszentek napján a család minden tagja meggyújt egy gyertyát, azt tartották, hogy akié a legelőször leég, az hal meg leghamarabb.
A lelkek emlékezete
Mindenszentek és halottak napja november 1-2-a, a halottakra való emlékezés ünnepe. Az 1. századtól kezdődően november elsejét szentelte az egyház a halottak emlékére. Az egész magyar nyelvterületen szokás volt ekkor a sírok megtisztítása, virággal való díszítése. A római katolikusok a halottak lelki üdvéért régóta gyertyát gyújtanak a sírokon. Halottak napja, városon és falun ma is egyaránt a halottakra való emlékezés ünnepe. Ilyenkor benépesülnek a temetők, s a virággal borított hantokat körülállják a távolra szakadt hozzátartozók is. Hazahívja őket a szülőföld, az ősök, a családtagok sírja, s a sápadt kis gyertyafények körül ima és énekfoszlányok szállnak.
Mindenszentek ünnepén, a halottak napja előestéjén a sírok néhány órára fénybe öltöznek. A katolikus hit az üdvözültek, a szentek emlékének szenteli november 1-jét, s 2-át mindazoknak, akik már eltávoztak a földi világból. A gyertyaláng Krisztus jelképe, aki meghalt az emberekért, hogy elhozza a megváltás fényét.
A mindenszentek napja az összes szent ünnepe
Délután megtisztítják, estére pedig gyertyákkal kivilágítják a sírokat. Odahaza annyi gyertyát gyújtanak, ahány halottja van a családnak. A halottak napja, vagyis másodika a tisztítótűzben szenvedő lelkek ünnepe. Ez a nap a �lelkek emlékezete�. A két napra vonatkozó szokások az idők során összekeveredtek. A napra vonatkozó tiltások egész hétre érvényesek.
Az ünneplés és a gyász napjai ezek, amikor a néma könnyektől a hangos zokogásig utat törhet magának az emlékezés, a fájdalom.
Halloween
Október 31. éjszakája
Amerikából került át Európába, de eredetileg Írországból ered ez az �ünnep� Alkotóelemei jobbára a kelták egyik pogány ceremóniára vezethetők vissza. Varázslóik és papjaik vezetésével évente megülték két főistenségük (a napisten és a halottak istene) ünnepét. Sokan kérdezhetik, mit jelentenek az ijesztő ábrázatúra formált és megvilágított tökök, a koponyák, szellemek és boszorkányok, amelyek a hallowen (helovin) divattal kapcsolatban lépten-nyomon elénk kerülnek?!
Maga a név - Halloween - az angolban a katolikus hagyományt idézi. A Halloween ugyanis az All Hallows Eve (Mindenszentek estéje) eltorzult formája. Azt azonban nem szabad elfelednünk, hogy a kelta írek már Krisztus előtt az 5. században is megemlékeztek erről a napról, ugyanis a nyár náluk október 31-ikén ért véget. Ezt a napot Samhain-nak nevezték: ez volt a kelta újév.
Most, hogy már Magyarországon is divatba jöttek a különféle Halloween-partik, -bulik és -bálok, nem baj, ha tudjuk, miről is szólnak az ilyenkor szokásos lökött jelmezek, a világító tökfejek, a tűzijáték és a ricsaj. A kelták úgy tartották, hogy ezen a napon a tér és idő szabályai érvényüket vesztik. Az egyik magyarázat szerint azok a lelkek, akik az elmúlt év során veszítették el testüket (értsd: meghaltak), ezen a napon visszatérnek, hogy új testet találjanak maguknak, s ebben új életet kezdjenek. Az élők viszont nem szeretnék, hogy szellemek költözzenek beléjük, ezért ezen az éjszakán mindent megtesznek a szellemek távoltartása érdekében. Így aztán otthonaikban kioltották a tüzet, hogy a szellemeknek ne legyen kedvük behatolni a hideg, sötét házakba, ők maguk pedig kísérteties ruhákat öltöttek magukra, és nagy zajjal parádéztak föl és alá, hogy ezzel elijesszék a testekre vadászó lelkeket. Egy másik magyarázat szerint a tüzeket azért oltották ki, hogy majd a közös tűzből - a druidák Usinachban égő tüzéből - újragyújtsák őket. Egy harmadik változat a nyilvános tűzrakást az emberáldozattal hozza kapcsolatba. E szerint ilyenkor vetették máglyára azokat, akiket - feltevésük szerint - már megszálltak a szellemek.
A Halloweennek van egy szélesebb kultúrkört érintő értelmezése is. Ez pedig a boszorkányhithez kapcsolódik. A boszorkánysághoz ugyanis hozzátartoznak a nagy beavató szertartások, a boszorkányszombatok intézménye. Ebből az eseményből évente négyet tartottak meg, minden évszakban egyet-egyet. Egyet Gyertyaszentelő idején, egyet májusban (ez volt a Walpurgis-éj), augusztusban tartották Lammas szertartását, végül pedig Halloweent. Szóval elég katyvaszos nap ez: keverednek benne kelta, germán pogány elemek, ott bujkál benne egy kis római komponens is (a rómaiak a keltáktól átvették ezt a napot, kétségtelen, hogy már emberáldozattól mentesen), és végül ott a katolikus hagyomány. Ehhez képest Magyarországra egyértelműen Amerikából, sőt, az amerikai tömegkultúrából került át. Ja, és hogyan került Amerikába? Az 1840-es években a kelta hagyományokat őrző ír bevándorlók vitték magukkal.
Halloween elképzelhetetlen az édességet kéregető gyerekek nélkül. Ezt viszont nem az írek hozták. Ez keresztény szokás, amely már a kilencedik században is létezett. A korai keresztények november 2-ikán házról-házra jártak "léleksüteményért". Ezért cserébe imádkoztak a nagylelkű adományozó családjában elhunytak lelkéért. Ehhez kapcsolódott még az a hiedelem is, hogy a halál után a lelkek a pokol tornácára kerülnek (limbus), s az imádság hozzásegíti őket, hogy a mennybe kerüljenek.
Ami a tököt illeti, az eredetileg tarlórépa volt. Nem a kelta mitológiából, még csak nem is a keresztény hagyományokból származik, hanem az ír folklórból, pontosabban egy népmeséből. Ennek hőse rászedte az ördögöt. Felcsalta egy fa tetejére, aztán keresztet vésett a fa kérgébe, így az ördög nem tudott lemászni. Végül az egyszeri ember - bizonyos Jack - alkut kötött az ördöggel. Megállapodtak, hogy az ördög innen kezdve békén hagyja az embert, aki cserében leengedi a fáról. Hiába tűnt jó üzletnek, miután Jack meghalt, nem bocsátották be a mennyországba. Érthető: alkut kötött az ördöggel. De a pokolba sem juthatott be, hiszen átverte az ördögöt. Ekkor kapott az ördögtől egy égő zsarátnokot, hogy ennek fénye vezesse a sötétségben. Jack pedig a zsarátnokot egy kivájt répába tette. Amerikában azonban az ír bevándorlók azt konstatálták, hogy ott van tök bőségesen, így Jack mesebeli lámpása répa helyett a kivájt tök lett.
És hogy teljes legyen ennek a multikulturális ünnepnek a képe, tegyük hozzá azt is, hogy manapság Amerikában sok templomban szerveznek Halloweenkor programokat a gyerekeknek, amelyeknek elengedhetetlen tartozéka a tökvájó verseny.
Apák Napja minden évben június 3. vasárnapján.
Ki gondolt már arra, hogy kellene egy apák napja is az anyák napja mellé? Sokan! Van, aki anyák napján megrendezi az apuka köszöntését is, de sokan szeretnék ezt is önálló ünnepnek tudni. Van egy jó hírem! Apák napja is van! Nálunk még kevesen tartják, kevesen tudnak róla, de attól még van. Ez is, mint annyi más ünnep, Amerikából jutott el Európába, ott már régóta köszöntik az Édesapákat is. Minden évben június 3. vasárnapján. Tehát idén június 19-én.
Nincs pontos adat arról, hogy mióta él ez a szokás, de az biztos, hogy egy Dodd nevű hölgyhöz köthető az ünnep eredete, aki úgy érezte kivételes édesapja van. Mrs. Dodd édesapja ugyanis felesége halála után egyedül nevelte fel 6 gyermekét (Az édesanya a 6. gyermek születésekor halt meg). 1909-ben kérte meg a hölgy a spokanei papot, hogy mondjon egy misét édesapja emlékére. Ez a szentmise június 3. vasárnapján volt, ettől kezdve egyre többen ünnepelték édesapjukat ezen a napon. 1924-ben lett hivatalosan a június 3. vasárnapja az Apák napja Amerikában. 1966-ban Lyndon B. Johnson elnöki kiáltványt írt alá, melyben rögzítették, hogy az Apák Napját június harmadik vasárnapján kell megünnepelni. 1972-ben Richard Nixon amerikai elnök kezdeményezésére törvénybe iktatták megünneplését. Ma már a világ számos helyén köszöntik a gyermekek édesapjukat. Az Apák Napja magyarországi meghonosítására 1994-ben a Borsod megyei United Way indított mozgalmat Miskolcon. Köszöntsük fel mi is az apákat, nagyapákat, keresztapákat!
Légy büszke Magyar!
Tudjuk-e, hogy a 895-ös III. Honfoglalás idején, mintegy 500 000 magyar
érkezik a Kárpát-medencébe, és ha összehasonlítjuk ezt a számot a mai
népességi adatokkal (16 000 000), akkor láthatjuk, hogy mi
1100 év alatt a harmincszorosára növekedtünk a magyarságság lélekszámát
illetően?
A mai Franciaország területén például a IX. században 7 000 000
ember élt és ma mindössze 58 000 000 embert lehet találni Frank honban. Ez alig 8,5 szeres
növekedést jelent.
Tudjuk-e, hogy a Honfoglalás idején Európában csak a
görögöknek és a rómaiaknak volt írásbeliségük, és amikor mi megérkezünk a
Kárpát-medence területére, már kiforrott, kész, mintegy 1700 éves írásbeliséget hoztunk
magunkkal?
Tudjuk-e, hogy az Ómagyar Mária-siralom szövegét mi még a mai napig értjük,
hiszen szókincsét, mind a mai napig használjuk? Shakespeare drámáit, a művelt; angol már csak szótár segítségével képes elolvasni, mivel annyit változott nyelvük az elmúl 440 év során. A miénk, megtartotta nyelvtanát és szókincsét. Nem volt hajlandó belesimulni, beleolvadni a nagy nyelvi forgatagba!
Tudjuk-e, hogy a Magyar Zenetudományi Intézet regisztrálta a 200 000-dik
magyar népdalt, amelyből 100 000 már megjelent nyomtatásban is. A 80
milliós Németországban összesen 6000 (!) népdalt tudtak összegyűjteni.
Tudjuk-e, hogy a magyar mesevilág páratlan az egész világon?
Európában nem ismerik a tündért, hetedhét országot, fanyüvőt, hétfejű sárkányt, még
nyelvtani szinten sem. Nincs szavuk rá.
Tudjuk-e, hogy Európa nem ismerte a magyarok bejövetele előtt a hús
megfőzésének módját? Nem ismerték a villát és a kanalat. Kézzel és késsel
ették a sütött húst. Behoztuk a sajátos fűszerezési technikánkat, a
darabolást, a fűszerekkel való összefőzést. Az édes, sós, savanyú, keserű
ízek mellé mi hoztuk az erős ízt ételeinkben.
Tudjuk-e, hogy azért nem járnak tógában, ma Európában az emberek, mert mi
behoztuk magunkkal a nadrágot, a zakót (kazak), a hosszú kabátot (kaftán).
Amíg Európa saruba, csizmába, bocskorba járt addig mi behoztuk a
háromnegyedes sarkos cipőt. Sőt még az alsó fehérnemű is általunk kerül a
világnak erre a részére. Gondoljuk csak meg, ma Skóciában, ha valaki igazán
korhűen akar a skót népviseletbe felöltözni, akkor nem vesz
alsónadrágot a kockás szoknya alá.
Tudjuk-e, hogy a Honfoglalás idején, mi csodálatos növény és állatvilággal
rendelkeztünk, amit magunkkal hoztunk a belső-ázsiai térségből?
Tudjuk-e, hogy az elmúlt időszakban sikerült, a parlament által,
hivatalosan is nemzeti kinccsé tenni őshonos állatfajaink nagy részét? A
kilenc kutya fajtát, a három parlagi tyúk fajtát, a szilaj marhát, a három
mangalica fajtát, a tincses kecskét, és a galambjainkat. Ez egyben azt is
jelenti, hogy nem lehet őket keresztezni, az országból kivinni. Tehát meg
kell tartani a tiszta vérvonalat. A szürke marhát sajnos az osztrákok már
levédték előttünk.
Tudjuk-e, hogy a hollandok 400 éve termesztik a tulipánt, mi 3000 éve?
Mégis őket hívják a tulipán hazájának. Az egyetlen európai tulipán
fajtának, a Tulipa Hungaricának géncentruma, a Kárpát-medencében van.
Tudjuk-e, hogy a világ második alkotmánya a miénk? Az első az izlandi
720-ból, a második pedig: Szent István király intelmei Imre herceghez.
Tudjuk-e, hogy a reneszánszt, mint művészeti stílust Ausztria és
Németország tőlünk vette át?
Tudjuk-e, hogy az öntözéses gazdálkodást és a vetésforgót is mi
honosítottuk meg a világnak ezen a részén? Mára már Európa elfelejtette ezt
a tudást, és jórészt ennek köszönhető, hogy termőföldjeik tönkrementek,
elhasználódtak. Ez az igazi indok arra, hogy miért is kellettünk az EU-ba!
És akkor még egy szó sem esett a magyarok ősi hitéről. Ezek
persze csak kiragadott példák, a teljesség igénye nélkül. Talán nem hiába
íródtak le.
Jó lenne, ha legalább addig eljutnánk gondolatban, hogy magyarnak lenni nem
szégyen! S akkor talán nem támolyognánk össze-vissza, abban a jogi,
gazdasági és kulturális csapdában, amit nekünk állítottak Brüsszelben. S
hogy nehogy azt higgyük, az író fantáziája, üldözési mániája mondatja velem
ezeket a szavakat, álljon itt egy idézet bizonyságul:
Napóleon megkérdezte Francois Talleyrand-t, hogy mit tegyen a
magyarokkal.
Talleyrand válasza: - Felség! Régi szokásuk a magyaroknak,
hogy felnéznek nagyjaikra, és büszkék a múltjukra. Vedd el e nép múltját, és
azt teszel velük, amit akarsz! A monarchia idején megvalósították Talleyrand elméletét.
És végül, tudjuk-e, hogy 1805-ben 6 ember mert
beiratkozni a Pázmány Péter Tudományi Egyetemre, mert féltek, hogy az
osztrákok megölik, kiirtják családjaikat? S nem sokkal később, 43 év múlva,
megremegett a Föld. Most kereken 200 évvel később ugyanaz a helyzet. És 43
évvel később vajon újra lesz-e földindulás?
"Jó magyarnak lenni, igen nehéz, de nem lehetetlen!"
(Széchenyi István)
Küldd el minden Magyarnak e levelet, hátha még van remény újra
Magyarnak lenni!